Margaret Mazzantini: Újjászületés

„Egy napon az egész világ ilyen lesz, kiégett, halálra sebzett”

 
Gemma, a Rómában élő szerkesztőnő egy nap telefonhívást kap: bosnyák költő barátja, Gojko arra kéri, hogy utazzon Szarajevóba egy fotókiállítás megnyitójára. Az asszony fiával kel útra. Az utazás alatt felelevenednek az emlékek: az 1984-es téli olimpia idején járt a városban először, ott ismerkedett meg a zavaros múltú, szertelen, végtelenül sebezhető fiatal fotóssal, Diegoval. Mindent elsöprő szerelem ébredt közöttük. Olaszországba visszatérve próbálják folytatni korábbi életüket, de rájönnek, hogy nem élhetnek egymás nélkül.

A házasságkötés után Gemma mielőbb gyermeket szeretne, minden gondolatát ez a vágy tölti ki. Egy orvosi vizsgálat alkalmával kiderül, hogy a nőnek soha nem lehet gyereke. Az örökbefogadás szóba sem jöhet, mert Gemma mindenáron azt szeretné, hogy legalább férje génjei, sejtjei tovább éljenek. Visszatérnek Szarajevóba, ahol béranyát keresnek leendő gyermeküknek. Eközben azonban elszabadul a pokol: kitör a délszláv háború, s a világ körülöttük összeomlik. A borzalmak közepette is felcsillan a remény, hogy gyermekük születhet.... Mire Gemma egy katonai gép fedélzetén elhagyja a rommá lőtt várost, csakugyan karjában tartja a hőn vágyott kisfiút, de nagy árat fizetett érte: elvesztette élete szerelmét. Csak tizenhat év múltán, Boszniába visszatérve ébred rá, hogy a sors kegyetlen tréfát űzött velük, és minden másképp volt, mint ahogy hitte...

„Az igazság az, hogy választottam, és ezt Diego is tudja. Soha nem mentem volna el üres kézzel. De most már itt van nálam ez a csomag, amelyet át kell adnom a világnak. Elviszem magammal Diego legjobb részét, az új életet, azt, amelyet nem szennyezett be semmi fájdalom. És mintha az ő mosolyát látnám. Hozzátapadok az egyetlen nyíláshoz, ahonnan kilátni. A gép elindul. Utoljára látom a genovai srácot.... A motorok már nem erőlködnek annyira, így hallom meg a hangot: a batyu sír. … Jól viselkedett, míg fel nem szálltunk, míg odalent, a háború ölében maradhatott, nem mozdult, mintha meg sem született volna... mintha érezte volna, hogy egyetlen visítás is az életébe kerülhet. És most végre megszülethet, kilencezer méter magasan, az égen, ahol már nem érhetnek el minket a rakéták. És ekkor sírni kezd, hallatja a hangját, magára vonja a figyelmet. Tizenhat évvel később, amikor egy barátja megkérdi tőle, miért Szarajevóban született, Pietro azt feleli, véletlenül, mint azok, akik repülőgépen születnek. Nekem pedig eláll a lélegzetem”

Felkavaró, és túlzás nélkül katartikus mű, amely nem véletlenül nyerte el a rangos Campiello-díjat 2009-ben. A regényből Penélope Cruz főszereplésével forgatott filmet a 2012-es torontói filmfesztiválon mutatták be.

az ajánlást készítette: Faragóné Veress Csilla