David Grossman: A világ végére

"De hát ki mondja, hogy Oferrel is meg fog történni, ami Adammal történt?"

„Néhány napja vette észre rajta a változást, amikor Ofer már nem aludt át napi tizennyolc órát, katonás beszédébe már kevéske civilség is vegyült, napról napra szelídebb kifejezéseket használt, s még mozgása is, ahogy jött-ment a házban, arra utalt, hogy szemlátomást sértetlenül vészelte át a háromévi pocsék katonáskodást. – Visszakapom a fiamat – jelentette Ora óvatosan a hűtőszekrények, a mosogatógépnek, a számítógép-egérnek meg a virágoknak, amikor a vázába tette őket. Adammal, aki három éve szerelt le, Ora pontosan megtapasztalta, hogy igazából sose kapja vissza őket az ember. Olyannak nem, amilyenek azelőtt voltak. Az a régi fiú, akit államosítottak, örökre elveszett számára – és önmaga számára is. De hát ki mondja, hogy Oferrel is meg fog történni, ami Adammal történt? Annyira másmilyenek, és Orának most az számít, hogy Ofer kilép a páncélosoktól – és magáról is leveti a páncélt, költőieskedett.

A leszerelés után egy hétre túrázni indultak volna Galileában. Ofer az utolsó pillanatban árulja el, hogy önszántából visszamegy a hadseregbe. Ora kétségbeesésében Avramot, Ofer biológiai apját viszi magával. Ora és Avram a sorssal alkudozik Ofer életéért. Ora felállítja saját szabályait, hogy ne találják meg a hírvivők „nem szabad visszafele vezető nyomot hagynia”, és „szünet nélkül mennie kell, egyfolytában mozgásban kell lennie.” Oferről írni, Oferről beszélni, hogy ne történjen vele baj. Avram nem vett részt Ofer nevelésében, de bevonulása óta nem eszik húst, és lakása falán strigulázza az eltelt napokat. Avram ezen az úton ismeri meg igazán a családját. Ora legalább annyira fél beszélni róluk, amennyire Avram fél meghallgatni őket. Először Ilan fiáról, Adamról mesél. Az Adamról szóló történetek segítségével vezeti el őt Ora Oferhez. Bolyongásuk során minden apró rezdülésről, fontos eseményről mesél, megfoghatóvá, létezővé teszi Avram számára a fiát.

az ajánlást készítette: Rozmán Zsuzsanna