Kate Hewitt: Búcsú, amely nem tart örökké

„És ha nem akar találkozni velem? Írtam neki egy üzenetet, de azt nem mondtam, hogy idejövök. Nem is vagyok biztos benne, hogy jól tettem-e, de úgy éreztem, el kell jönnöm, el kell mennem valahova, távol mindentől. Senki más nem értené, de ő vajon érteni fogja? Meggyőztem magam róla, hogy igen, érti majd, min mentem keresztül, talán ő maga is átélt ilyet, de most eltűnődöm, vajon érdekli-e egyáltalán.

Anyámat nem, ezt tudom. Úgy tesz, mintha érdekelné, amit teszek vagy mondok, hamisan bátorít, hallgat, biggyeszti a száját és bólint, de tudom, ez mind csak tettetés. Tudom, hogy ezt sosem mondhatnám el neki.

És ő? A nő, aki megszült?

A nő, aki életed legnagyobb részében tudomást sem vett rólad?”

Mia húszéves egyetemista, mikor egy nála idősebb évfolyamtársa teherbe ejti. Csalódást okoz szüleinek, semmiben nem támogatják, sőt édesanyja határozottan kijelenti, hogy a gyereket örökbe kell adnia. Mia megtalálja a számára ideálisnak tűnő örökbefogadó szülőket. Szülés után azonban annyiban változtat döntésén, hogy nyílt örökbefogadást kér a Thompson családtól. A két anya megállapodik, hogy kapcsolatban maradnak. Mia, Daisyt négyéves koráig rendszerességgel látogatja, de Mia elköltözik, új párkapcsolata lesz, családot alapít, három lánya születik. Boldog házasságban él, szereti kézben tartani a dolgokat, nyugodtan és céltudatosan szembenézni az új kihívásokkal, ez a védjegye. Sikeres karriert épített ki magának, életmód-coach.

Ritkulnak a látogatások, Daisy szinte teljesen idegen lesz számára.

Daisy egy nap bejelenti anyukájának, hogy nyárra Miahoz költözik. Egy nap mikor hazamegy a munkából egy levelet talál, amiben Daisy tudatja, hogy elment Miahoz. Ugyanakkor Mia is kap egy telefonos üzenetet :

„Szia, arra gondoltam, átmennék hozzátok nyárra.”

Mindkét anya megdöbben, nem tudják hogyan kezeljék a helyzetet. Mi állhat a döntés mögött? Kire milyen hatással lesz? Miának is megvannak a maga titkai, amiket nem mer elmondani sem Daisynek, sem a családjának. Suzanne kétségbeesetten próbálja visszakapni lányát. Milyen titkok kerülnek napvilágra? Mia képes túllépni a múlton, hogy segítsen Daisynek? Milyen titkok derülnek ki Suzanne életéről, múltjáról?

Az írónő minden egyes regényével egyre magasabbra teszi a mércét, sosem okoz csalódást az olvasónak. Ebben az új regényében is egy lélegzetelállító történetet tár elénk, tele fordulatokkal, érzelmekkel. Egy biológiai és egy örökbefogadó anya küzdelmeit, aggodalmait, szeretetét mutatja be. Hogyan lehet kezelni egy nyílt örökbefogadást? Hogyan tudjuk helyre hozni az életünk során elkövetett hibákat? Hogyan tárjuk fel titkainkat, amelyeket oly féltve őriztünk életünk során, kire milyen hatással lesz? Az írónő egy érzelmekkel teli hullámvasúton visz végig bennünket.

„A szívem megugrik a gondolatra, nem jó értelemben. Rettegek, hogy talán kockára teszek ezzel mindent: a házasságomat, a családomat. De tudom, hogy muszáj. Lehetetlen úgy őszintének lenni, hogy az ember titkokat őriz. És tudom, hogy megkönnyebbülök majd, ha végre bevallok mindent, még ha összeomlás is lesz belőle. Mert persze az lesz. Csak remélem, hogy mindketten megértik és megbocsájtanak.”

az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó