Évfordulók, események

Álomkeringő Látok én ott fenn egy nagy hegyet, Zúdulni belőle nagy vizet, S a vízben sodródni mindenem, Amim csak van énnekem. Nagy barlang szájánál nézem ezt, És látom hogy hátrafordulok: Hogy barlangnak közepén szikla van, Mely szikla forog, forog. S a kő alatt folyó patak, Lassacskán vérpiros lesz a víz. Magával sodor skarabeuszbogarat, S virágos ágakat. És kérdeznek ők, s én mondom nekik: Hiába bíztattok emberek, Elég volt mára, már nem énekelek, Holnap majd talán lehet.

S felkapja mind a széles folyó az utcát s a bennetermő embereket, És velem együtt mind elviszi Addig míg felébredek. Engem is elvisz a nagy folyam Egy városba mely ismerős nekem. S letesz egy utcában gondosan, Ahol sok ember terem. Szorosan lezárva tartom még, Hogy szinte fáj, úgy a két szemem. Mert szívemből így kiáltanék: Ne szobám, ne add most vissza még És te világ, te se add vissza még Az öntudatot nekem! Mint húron vonódó szálvonó Szememen vibrál egy ér, Irén. Felnyitom, s közli az öntudat, Hogy levelem megírtam én.

„1977-ben, amikor az első Cseh Tamás-lemez megjelent, emlékszem, éppen véget ért a világ. Olyankor nincs mit tenni, azt hagyni kell. Az idő persze megszépíti a világvégét is, de azért nem ment olyan könnyen...

Én például nem egyszer abba a bizonyos Levél nővéremnek című lemezbe kapaszkodtam közben. Annyira, hogy azóta sem tudom elfelejteni.

Aztán jöttek-mentek az évek. Néhány világvége is megesett még, de a Levél nővéremnek mindig is tartós menedéknek bizonyult - kivált, miután 1994-ben a folytatására (Levél nővéremnek 2) is sor került.

Aki addig félreértett valamit, az immár végképp megbizonyosodhatott: a Cseh Tamás-Másik János-Bereményi Géza-szerzemények tartózkodási helye sokkal magasabbra lett belőve annál, mint ahová kötni próbálta egyik-másik nemzedék vagy ideológia. És onnan már nem lehet őket eltávolítani."

(Márton László Távolódó)

„Apám nagyon nehezen nyelte le ezt az énekesi dolgot, meg volt győződve arról, hogy link vagyok. Hogy nem akarok komolyan dolgozni, hogy nem akarom kiásni, kicsákányozni a dolgok velejét, és mindennek a könnyebbik végét fogom meg. De amikor 1976-ban az első lemezemet hazavittem, és föltettem, ez volt a Levél nővéremnek, enyhült benne valami, hogy akkor talán mégse...

Apám aztán meg is hallgatta, anyám mondta később, mert előttem, a jelenlétemben nem tette fel a lemezt, csak forgatta a borítót, nézte a feliratokat, a fényképet, de még mindig gyanakodott, akár a Bereményi nagyapa, hogy ez a haszontalan fia otthagyván a tanári pályát, megint valami léha dologgal múlatja az időt.

De később dicsérő szavakat mondott, és anyám megsúgta, hogy hallgatja, amikor nem vagyok otthon, akkor hallgatja a lemezt.”

(Cseh Tamás: Cseh Tamás : Bérczes László beszélgetőkönyve. Palatinus. 2007.)