Évfordulók, események
...és ez történt még a mai napon
November 19.: nemzetközi férfinap
A 20. század első fele óta tartják március 8-án a nemzetközi nőnapot a nők megünneplésére. Így nem meglepő módon felmerült a gondolat, hogy a férfiak tiszteletére is kinevezzenek egy ünnepnapot. 1992-ben néhány ország február 7-én tartotta (Málta egészen 2009-ig, amikor is a többi országhoz igazodva áttették), majd 1999-től ünnepelték november 19-én. 2009-ben szabályozott alapokra helyezték az ünnepet, nemzetközivé téve azt, kiterjesztve minden férfia és fiúra korra, képességekre, szociális helyzetre, vallásra, etnikai és nemi hovatartozástól függetlenül.
A nemzetközi férfinap elsősorban a férfiak és fiúk egészségére koncentrál, a nemek közötti kapcsolatokra, támogatja a nemek közötti egyenlőséget, rámutat a pozitív férfiszerepekre. Jó alkalom arra, hogy ünnepeljék a férfiak eredményeit és érdemeit, különösen a közösségben, családban, házasságban, gyermeknevelésben vállalt szerepüket, rávilágítva egyben a feléjük irányuló (társadalmi, oktatási, jogi) diszkriminációra is.
A ma már több mint 70 országban megtartott nemzetközi férfinapon konferenciákat, előadásokat, ünnepségeket, iskolai foglalkozásokat tartanak, rádió- és tévéműsorokat készítenek és barátságos versenyeket rendeznek a férfiak és fiúk megünneplésére. Ez az egy napos esemény szorosan kapcsolódik az egész november hónapban folyó Movember nevű mozgalomhoz, ahhoz a bajusz-növesztő kezdeményezéshez, amelynek célja szintén az, hogy felhívják a figyelmet a férfiak egészségére.








