Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1793. augusztus 10-én nyitotta meg kapuit a Louvre

„a Louvre ... összegyűjti a tudományok és művészetek minden műemlékét”.

A Louvre története a 12-13. századra, II. Fülöp Ágost uralkodásának idejére nyúlik vissza: hogy megvédje az akkor ütemesen fejlődő Párizst az angol-normann támadásoktól, egy erődítmény felépítése mellett döntött. Ez az erőd a város nyugati szélén, a Szajna partján épült fel.

A következő évszázadokban a francia uralkodók szinte kivétel nélkül építettek hozzá: az épület a város terjeszkedésével együtt nőtt, fokozatosan elvesztve védelmi funkcióját. 1364-ben V. Károly építésze, Raymond du Temple kezdte el átalakítani egy pompás uralkodói rezidenciává: kortárs miniatúrák és festmények, hatalmas faragott ablakok, fenséges csigalépcsők, impozáns kert tette fényűzővé. V. Károly halála után a palota „pihent”, egészen 1527-ig, amikor I. Ferenc ide helyezte át a székhelyét és akkor lett a neve Louvre.

Az ötlet, hogy a Louvre egy mindenki által látogatható múzeumként funkcionáljon, a 18. század végén jelent meg. 1791-ben a forradalmi Nemzetgyűlés kijelentette: „a Louvre és a Truileries együtt egy nemzeti palota, amely otthont ad a királynak, és összegyűjti a tudományok és művészetek minden műemlékét”.

1793. augusztus 10-én megnyitotta kapuit a Louvre Múzeum, amely a palota egy részét foglalta el: a belépés díjtalan volt, a művészek pedig előnyt élvezhettek a látogatókkal szemben, akik csak hétköznap csodálhatták meg a gyűjteményeket a Salon Carré-ben és a Grande Galerie-ben.

Az épület történetének fontos időszaka volt az 1980-1990-es évek. 1981. szeptember 26-án bemutatták a terveket, amelyek alapján a Louvre palotát teljes egészében múzeumi szempontok szerint átalakítják. A bővítést és modernizálást a kínai-amerikai Ieoh Ming Pei-re bízták, aki többek között a washingtoni Nemzeti Galéria új szárnyát is tervezte.

1989-ben adták át az óriási földalatti komplexumot: épültek itt irodák, boltok, kiállítótermek, raktárak; egy előadóterem és egy kávézó is; valamint kialakítottak egy turistabusz-megállót és parkolóhelyeket is. Ezen földalatti terület bejáratának megkoronázása volt a szintén Ming Pei által tervezett modern, acélszerkezetes üvegpiramis, amelynek kinézete akkoriban megosztotta a közvéleményt, de ma már a Louvre imázsához tartozik.

A Musée du Louvre több gyűjteményből áll, amelyek a világ minden tájáról mutatnak be műtárgyakat: bár elsősorban a francia műemlékek egyik központja, találhatóak itt spanyol, asszír, mexikói, algériai, iszlám és más nemzetiségű alkotások is. A Louvre festménygyűjteménye az egyik legnagyobb a világon: az európai művészet minden időszakából tartalmaz műemlékeket egészen az 1848-as forradalomig. A 15-19. sz. között készült francia festmények egyedülálló kollekciója itt található; a közel-keleti részlege pedig a mezopotámiai művészet legfontosabb gyűjteményét foglalja magába.

Kapcsolódó linkek