Évfordulók, események

„ ... Édesapja többször vitte el fiát az Amerika-szerte cirkuszként végigvonuló légi bemutatókra. Így történhetett, hogy a kis Neil már hatévesen ült repülőgépen. Később a repülés iránti rajongása – oly sok későbbi nagy repülőshöz hasonlóan – a helyi reptérre hajtotta, ahol különböző munkák fejében tizenöt évesen elkezdett repülőleckéket venni. ...

„1952-ben a NACA-nál helyezkedett el mint tesztpilóta. (…) 1962-ben, amikor a manőverezhető űrhajók és a Hold-repülés szele kezdett fújdogálni az amerikai űrhajózás háza táján, Armstrongban megérett a felismerés, hogy merre is tudna továbblépni. Az elsők között jelentkezett a Gemini-program űrhajós-válogatásába, és az első között volt, akiket be is vettek az űrhajóstestületbe. És nem sokkal később űrtörténelmet írt az első sikeres összekapcsolással a Gemini 8-on, majd percek múltán megmenthette magát és társát a haláltól.

Ezzel együtt társai számára csak egy zárkózott, sótlan alak volt. Mereven tartotta a három lépést szinte mindenkitől, csak kevesen tudtak barátjává válni, bár ők már mindannyian egy melegszívű fickóról beszéltek, akárhányszor kérdezte őket valaki Armstronggal kapcsolatban. A Hold-repülés – legalábbis az út kísérleti oldalát tekintve – nem is volt való másmilyen embernek, és Armstrong nem is keltett csalódást.

Leszállt, és elvégezte történelmi küldetését: elsőként léphetett a Holdra. De ennek az volt az ára, hogy Mr. Első már a második repülés után elbúcsúzott az űrrepüléstől. Olyannyira, hogy a NASA-n belüli új állása (a repülőgépes műveletekért felelős igazgatóhelyettes lett belőle) is inkább a repülési kutatások ágába szólította. Persze Amerika első számú „reklámembereként” igazgatóhelyettesi éveiben inkább a világot járta, és mindenütt Neil Armstrongként, a Hold hőseként tartott előadásokat. Csak nagyon keveseket érdekelt az ő szájából az ő régi-új igazi szakterülete.”

(forrás: Dancsó Béla: Holdséta. Novella, 2004. 265-267.o.)