Nicholas Sparks: Visszatérés

„Trevor… segíts… vigyázz…, és ha akar…, ennek…, elájult…, beteg… mint Rose…, keresd meg…, a családot…, menj… menj…. A francba…, megsz… megszök… szök…, szeretlek…, eljöttél…, most menj…, kérlek.”

Vajon mit jelentenek a szavak, melyeket a kilencvenegy éves Carl mond halálos ágyán unokájának, Trevornak?

Trevor Benson ortopéd orvos, aki afganisztáni szolgálata alatt egy bombatámadás során súlyosan megsérül. Fizikai felépülése után poszttraumás stressz szindrómával kezelik. Mikor imádott nagyapját is elveszíti, környezetváltozás okán kiköltözik annak New Berni, patakparti házába és folytatja nagyapja méhkaptárainak gondozását.

Már az első napon megismerkedik a ragyogó kék szemű, csinos seriffhelyettes nővel, Natalie Mastersonnal, aki ellenőrzi, hogy jogszerűen tartózkodik-e az épületben. Mint elmondja hónapokkal korábban, nem sokkal nagyapja halála után, fényeket láttak a házban. A hátsó ajtót felfeszítették, de nem vittek el semmit, sőt tisztaságot és rendet hagyott maga után a látogató. Ki lehetett a hívatlan vendég?

Trevornak fejtörést okoz a seriffhelyettes is. Bár egyre közelebb kerülnek egymáshoz, a férfi érzi, hogy Natalie súlyos titkot őriz.

És vajon mit titkol a tüskés, zárkózott, fiatal lány, Callie, aki korábban Trevor nagyapjának segített a méhek körül? Miért hazudik a családjáról, még akkor is, amikor az élete függ attól, hogy megtalálják a hozzátartozóit?

az ajánlást készítette: Fábián Krisztina