Marie Benedict: Hedy Lamarr, az egyetlen nő

„Az érintésére megdermedtem, hidegség futott át rajtam, és nem a hűvös hegyi levegőtől. A szörnyeteg, amely ott ólálkodott a sötétben, a virágcsokrok, az ajándékba kapott ékszerek, a házak mögött, immár előlépett. És többé nem lehetett elrejteni szem elől.”

Az 1930-as évek elején a tehetséges, zsidó származású ifjú színésznő, Hedy Kiesler nagy sikerrel játssza Sissy szerepét a bécsi színházban, amikor felfigyel rá Friedrich Mandl fegyvergyáros. A rendkívüli befolyással bíró üzletember rajongásával lerohanja Hedyt, és rövid ismeretség után megkéri a kezét. Bár Hedy apja figyelmezteti lányát a rá leselkedő veszélyekre, ugyanakkor védelmet is jelent a házasság egy ideig. Férje kérésére Hedy felhagy a színészettel, csupán a fényűző estélyek háziasszonya lesz, ahol igen magas rangú vendégek fordulnak meg. A kezdeti rajongás hamar elmúlik, és Hedy élete egy aranykalitkába zárt madáréhoz hasonlít. Minden percéről elszámolással tartozik, napirendjét férje szigorú alkalmazottai ellenőrzik, engedély nélkül sehová sem mehet. A nacionalizmus előretörésével egyre több fontos információ hangzik el egy-egy estélynek álcázott üzleti megbeszélésen és Hedy okos nő lévén felismeri ezek jelentőségét. Nehezen, de sikerül megszöknie Ausztriából és meg sem áll Hollywoodig. Nevet vált, immár mint Hedy Lamarr folytatja színészi pályafutását. Kihasználva szépségét, tehetségét és nem utolsósorban rámenősségét komoly szerepekhez jut. Közben egyfolytában azon töri a fejét, hogyan tudja hasznosítani azokat az információkat, amelyek még mint a „halálkufár” feleségeként jutottak a tudomására.

„Mindenki másnak Hedy Lamarr voltam, csak egy csinos pofi és hajlékony test. Sosem Hedy Kiesler, reményteli feltaláló, kíváncsi gondolkodó vagy éppen zsidó nő. Sosem az a valaki, aki a vásznon és a vásznon kívül játszott sok-sok szerepem alatt meghúzódott.”

Hedy Lamarr a szövetségeseket segítendő a torpedók rádiófrekvenciájának zavarására alkalmas találmányt fejlesztett ki, amelyet szabadalmaztattak is, de a haditengerészet visszautasított. A mobiltelefonok működése is tulajdonképpen az ő újításán alapul. Marie Benedict regénye a méltatlanul elfeledett nőnek állít emléket.

az ajánlást készítette: Garbaczné Rapcsák Rita