Kathryn Hughes: A titok

„Alig volt olyan nap, hogy ne beszéltek volna egymással, és mégis olyan sok mindenről nem esett szó közöttük. A részvétlapokra gondolt, amiket kapott, a virágokra, arra a sok emberre a temetésen. Igazuk volt. Mary jó ember volt, és szerető, védelmező anya. Alig tudta elhinni, hogy nem látja többé.”

Beth édesanyja halála után szembesül a ténnyel, hogy őt nem a vér szerinti édesanyja nevelte. Kétségbeesetten kezd kutatni származása után, hiszen ez jelentheti halálos beteg kisfiának az egyetlen reményt a gyógyulásra. Egy újságkivágás nyomán jut el egy negyven évvel korábban történt baleset túlélőihez, lépésről lépésre kerül közelebb születésének titkaihoz. Nyomozása során betekintést nyer a különböző emberi sorsokba, választ kap a miértekre.

Ismét egy lebilincselő, érzelmes, ugyanakkor fordulatos történetet olvashatunk családról, szeretetről Kathryn Hughes tollából. Első regénye A levél hatalmas sikert aratott 2013-ban, az eladási listák első helyén szerepelt.

„Hirtelen megállt a kiskapu előtt. A nő a lépcsőn állt, és a karjában biztonságban fekvő kis csomagnak gügyögött, csodálkozva nézte a kisbabát, és óvatosan végighúzta ujját a pici arcán. Akkor felnézett, és a tekintetük találkozott egy röpke pillanatra, de még így is elég ideig ahhoz, hogy kérdő pillantást vethessen Daisyre. Aztán megfordult és bement, becsukva maga mögött az ajtót.”

az ajánlást készítette: Garbaczné Rapcsák Rita