Katarina Mazetti: Családi sírbolt

„A mindennapok megölik a szerelmet, a családi élet eltemeti.”

A regény A pasi a szomszéd sír mellől című sikerkönyv folytatása. Aki kézbe a veszi ezt az új kötetet, az egy valódi románcot olvashat.

A nő könyvtáros, a férfi parasztgazda. A nő a könyveket és a biotermékeket imádja, a férfi gazdálkodik, és eszébe se jutna, hogy egy könyvet csak úgy elolvasson. De a sors egymás útjába sodorja őket, és egy rövid együttlét, majd szakítás után úgy döntenek, tesznek három kísérletet egy közös gyerek létrehozására. Ha nem jön össze, kész, vége. De összejön… Isten hozta a családi sírboltban! Katarina Mazetti író, szerkesztő, kritikus, producer, a világszerte népszerű A pasi a szomszéd sír mellől című regény szerzője. A Családi sírbolt svédül 2005-ben jelent meg, és azóta is töretlenül népszerű.

Olvastam az első részt és nagyon érdekelt hogy milyen lesz a folytatás. A történet nagyon vidám ugyanakkor egy kicsit szomorkás. A két szereplő nem igazán illik egymáshoz, de – mint tudjuk - az ellentétek vonzzák egymást. Valamelyiküknek fel kell adnia saját magából ahhoz, hogy működjön a közös életük. Úgy érezzük, hogy talán Desirée az, aki többet felad magából. Vajon sikerül-e a közös élet?

az ajánlást készítette: Vígh Zsuzsanna