Julie Klassen: Az udvarház titka

„Felszisszent, mozdulatlanul feküdt, és tovább hallgatózott. De nem hallott mást, mint a szelet. A hangot bizonyára csak hozzáképzelte. Hát persze, mondta önmagának a késő éjszakában. Csakis a szél lehetett.”

A történet az 1800-as évek elején játszódik, amikor Abigail családja pénzügyi nehézségekkel néz szembe, így eladni kényszerül az előkelő londoni otthonukat. Hamarosan át kell szervezni az egész életüket, egy kisebb, szerényebb lakásba kell költözniük, ám egy ügyvéden keresztül nem várt ajánlatot kapnak. Egy tizennyolc éven át elhagyatottan lévő, vidéki udvarházat kínálnak fel nekik. A magát felfedni nem kívánó titokzatos örökös, a család távoli rokona, aki tizenkét hónapra bérbe kínálja nekik a házat. A Foster család elfogadja a nagylelkű felajánlást, bár tudják, hogy rengeteg munka vár rájuk, míg lakhatóvá nem válik a lepusztult, poros ház. Amikor Abigail és apja megérkeznek az új otthonukban, az elegáns Pembrooke Parkba, azonnal észreveszik, hogy a korábbi lakók meglehetősen sietve hagyták el a házat. Félbehagyott hímzés, megterített asztal, bevetetlen ágyak… mindehhez köze lehet a faluban keringő a pletykának, hogy a falak közt rejtőzik egy titkos szoba a régi tulajdonos kincseivel?

A szürke hétköznapok és az új baráti kapcsolatok alakulása közben Abigail kincskeresésbe kezd. A lány névtelen leveleket kap, melyben olyan titkokról rántják le a leplet, ami veszélyt jelenthet mindnyájukra.

„Éjszaka Abigail a folyóparton üldögélt egy lapos kövön, amely természetes lépcső volt a vízhez. A lábát a lassan áramló vízbe lógatta és egy ágról igyekezett lefejteni a kérgét. A hold fényesen ragyogott a folyó felszínén. (…) Gondolatai Gilbert és William körül forogtak, tele volt kétségekkel. Lehetséges, hogy minden férfi, akit ő csodál, inkább a húgát választja?

- Jó estét!

Abigailnek elakadt a lélegzete a váratlan megszólítástól. Megfordulva látta, hogy William közeledik felé. – Ó, Mr. Chapman! Megijesztett. (…) Abigail távoli lépteket hallott a kavicsos úton, és megijedt, hogy éjszaka egyedül találják egy férfival. Hátranézett, és amit látott még jobban megijesztette. Egy csuklyás köpenyes alak settenkedik át az úton…”

az ajánlást készítette: Kollár Kitti