Joanna Goodman: Elveszett lelkek otthona

„-Hol van?- kérdezi Maggie.

Deda feltápászkodik a székből, és odacsoszog hozzá.

Senki más nincs a közelben, de váratlanul Maggie anyja tűnik fel az ajtóban.

-Valamelyikőtök igazán megtarthatta volna- zokog Maggie, anyjáról a nagynénjére nézve.- Még most sem késő!

-Azzal tönkretennénk a családunk jó hírnevét- mondja csendesen Deda.- Édesanyád ugyan már nem katolikus, de még mindig sokat ad arra, hogy az emberek mit gondolnak róla. Édesapád pedig köztiszteletben álló ember a faluban.

-Látni akarom.”

Az 1950-es években járunk a kanadai Québecben, ahol az angol és francia közösségek együttélése csak látszólag harmonikus, a mélyben súlyos feszültségek húzódnak. Szívfacsaró, igaz történeten alapuló regény.
A tizenöt éves Maggie Hughes angol apja sem szíveli a franciákat. Nem nézi jó szemmel a lánya és a szomszédos farmon élő Gabriel Phénix, francia fiú között kibontakozó szerelmi kapcsolatot. Mindenáron meg akarja akadályozni, hogy Maggie feleségül menjen Gabrielhez. Hogy elszakítsák a két fiatalt egymástól, Maggiet elküldik Freligsburgba nagynénjéhez és nagybátyjához, segíteni a tejgazdaságban. Azonban Maggie teherbe esik. A szülei ráveszik, hogy mondjon le a kislányról, és így az újszülött Elodie árvaházba kerül.

A Duplessy árvák története, a kanadai történelem sokáig titkolt kegyetlen időszaka. Az árvaházakat pszichiátriai kórházakká változtatják, hogy az elmebetegek ápolásáért háromszoros finanszírozást vehessenek igénybe. Több ezer állami gondozott gyermeket pedig értelmi fogyatékossá nyilvánítanak. Ennek a kegyetlen rendszernek lesz az áldozata a kis Elodie is. Számtalan kegyetlenségnek kitéve éli mindennapjait az elmegyógyintézet falai mögött.
Túl lehet-e élni egy léleknyomorító intézmény megaláztatásait, és létezhet-e feloldozás és megnyugvás egy anya számára, aki ilyen helyzetbe taszította gyermekét?

„Elodie lehunyja a szemét. Az is lehet, hogy meghaltam, gondolja. Sosem érzett még ilyesmit. Persze szomorúság is keveredik az érzésbe, amit magától értődő dologként fogad el, olyasmiként, ami hozzátartozik az élethez. A szomorúság ott él a sejtjeiben, az Igntia nővérrel és Istennel szembeni haraggal és lázadással együtt. Képtelen túllépni rajtuk. Éppúgy hozzátartoznak a lényéhez, mint a végtagjai vagy a zsigerei, vagy mint Nancy. De ma éjjel még valami költözik a szívébe rajtuk kívül a remény.”

az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó