Harper Lee: Menj, állíts őrt!

„... mindenki egyedül él a saját lelkiismerete szigetén, minden ember számára a saját lelkiismerete szolgál őrszemül. Kollektív tudatosság nem létezik.”

A regényben a nagy sikerű Ne bántsátok a feketerigót! hőseinek története folytatódik húsz évvel később. Bár a regény folytatásnak tűnik, az írónő ezt korábban írta.. Talán ő maga is túl fajsúlyosnak, gyújtó hangúnak találta? S talán ezért írta meg helyette a Ne bántsátok a feketerigót!? Nem tudhatjuk... Ez a regény mindenesetre évtizedekig egy fiókban rejtőzött. 2014-ben aztán szenzációként robbant be az irodalmi köztudatba, hogy az egykori kézirat előkerült és az írónő beleegyezett a kiadásba.

A regényben fontos szerepet kapnak Jean Louise emlékei: apjánál tett maycombi látogatása alatt többnyire nosztalgikus hangulat lengi körül, bármerre néz, mindenről valamilyen gyermekkori élménye, emléke jut az eszébe

A Menj, állíts őrt! cselekményének középpontjában, akárcsak az előző regényben is, a faji előítéletek, a fehérek és feketék közötti konfliktusok (illetve azok csökkentésére tett lépések) állnak, ami persze érthető, hiszen a könyv az ötvenes években játszódik, abban a korszakban, amikor Amerikában egyre több szervezet alakul azért, hogy a feketék, ha apró léptekkel is, de végül sikerrel megszerezhessék a fehérek által viselt jogokat. Velük szemben állnak a Polgári Tanácsok, akik igyekeznek mindezt megakadályozni, lassítani a folyamatot. Ebbe a tanácsba kerül be Atticus, mint vezetőségi tag. Scout (itt Fürkész - bár talán nem volt szerencsés a név lefordítása), miután erről tudomást szerez, nyomozásba kezd, melynek során egy kellemetlen, számára megbocsáthatatlan szituációban találja egyidejűleg édesapját és barátját is. Teljesen kétségbe esik, az apjáról alkotott mítosza, ami szerint Atticus igazságos, humánus és bölcs, leomlani látszik. Az egyetlen férfi, akire a lány mindig felnézett, most csalódást okozott neki, ezért nem tudja, mihez kezdjen, teljesen összezavarodik. Miért változott meg Atticus? Hogyan kezeli ezt Scout? Mit tanulhat ő és az olvasó ebből a helyzetből? A regény végére mindezen kérdésekre választ kaphatunk.

„Nem fogjátok elhinni, de akkor is elmondom: egész életemben ma voltam először tanúja annak, hogy valamelyik családtagom kiejti száján a 'nigger' szót. Soha nem tanultam meg 'a niggerek' kategóriájában gondolkodni; amikor felnőttem – és feketék társaságába nőttem fel –, nem voltak niggerek, csak Calpurnia volt, és Zeebo, a szemetes, és Tom, a kertész, és ki tudja, még ki más. Több száz négerrel voltam körülvéve, ők dolgoztak a földeken, ők szedték a gyapotot, ők építették az utakat, ők készítették a deszkákat, amelyekből a házaink épültek.

Szegények voltak, sokszor betegek, koszosak, akadtak köztük lusták és élhetetlenek, de soha életemben senki nem akarta elhitetni velem, hogy le kellene néznem őket, hogy félnem kellene tőlük, udvariatlanul kellene viselkednem velük, vagy hogy megúszhatnám, ha rosszul bánok valamelyikükkel.”

Harper Lee Menj, állíts őrt! című regénye volt a legkelendőbb könyv 2015-ben az Egyesült Államokban: az írónő Pulitzer-díjjal jutalmazott első regénye, a Ne bántsátok a feketerigót! bizonyára sokak számára felejthetetlen élmény. Bízhatunk benne, hogy ez a regény sem lesz kevésbé népszerű. A több mint ötven évvel később megjelent „folytatásból” egymillió hatszázezer példányt kapkodtak szét az amerikai olvasók.

Az ajánlást készítette: Faragóné Veress Csilla