Carolina Setterwall: Reméljük a legjobbakat

„Amikor utoljára kívánok jó éjszakát, még nem tudom, hogy utoljára teszem. Ha tudnám, akkor valószínűleg több energiát szánnék a búcsúra.”

A harmincas éveiben járó Carolina élettársa hirtelen halálát követően egyedül marad a néhány hónapos kisfiukkal. Élete új irányt vesz, szembe kell néznie az egyedülálló szülői szereppel, elvárásokkal. Az újdonsült helyzettel való megküzdés és a gyász feldolgozása rendkívül nehéz és hosszú folyamat. Eddigi életét előre kidolgozott terv szerint élte, de rá kell döbbennie, hogy az élet kiszámíthatatlan, s nem mindig az következik, amire jó előre felkészült. A történetben nemcsak Carolina fordulatot vett életének további alakulását követhetjük nyomon, fokozatosan tárulnak elénk a fiatal pár tragédia előtti együtt töltött hétköznapjai, kapcsolatuk fejlődése, alakulása.

„A könyv a szerző első, bevallottan önéletrajzi regénye. Olyannyira, hogy a neveken se változtatott, minden tény és történet valóság. Mégis megtörténik, hogy ez a lecsupaszított hangon megszólaló történet megemelkedik. Nem kérdéses, hogy több, mint napló a veszteségről. Könyörtelen szembenézés és hidegnek tűnő analízis, a mélyén csupa erős érzéssel: szerelemmel, bűntudattal, félelemmel. (…) A könyvet olvasva felnyílhatnak szemek és eltűnhetnek előítéletek. Aki nem tudja elképzelni a poklot, amiben az egyedül maradt házastárs él, nem bíráskodhat. És nem kérhetjük senkin se számon, mennyi ideig küzd meg a gyásszal.” /Karafiáth Orsolya/

Részletek a könyvből:

„Újra és újra a bocsánatodért esedezem, amiért nemcsak engedtem, hogy közös létezésünk néma és lelketlen legyen, de hozzá is járultam. Mást érdemeltél volna. Képtelen voltam értékelni, amim van, és engedtem, hogy kifolyjon a kezeim közül. Fogalmam sincs, hogy meg tudom-e ezt valaha bocsátani magamnak.”

„Azt is gyakran hallom, hogy az embereket „megérinti” a sorsom. Lesújtja, és emlékezteti őket az élet törékenységére. Van, aki azt mondja, ma este egy kicsit hosszabban fogom megölelni a férjem és a gyerekeim. Nem értem, miért nekem mondják. Nem tudom, mihez kezdjek ezzel az információval, azt leszámítva, hogy emlékeztet arra, amiben nekem már nem lehet részem. (…) de lefogadom, hogy azok, akik ma este erősebben ölelik magukhoz a szeretteiket, megérik velük a következő hajnalt is. Mert az élet igazságtalan.”

az ajánlást készítette: Kurunczi-Csáfordi Annamária