Bán Zsófia: Lehet lélegezni

„… most inkább a madarak hangját akarta, most ez volt az erősebb. Hallgatta őket, dobogott a szíve.”

Bán Zsófia új kötetében egy híján húsz elbeszélést, novellát olvashatunk az élet kis és nagy dolgairól.

A címadó novella hétköznapi történetként indul: hét darab bontatlan csomagolású, fehér színű szappant kellene venni. A történet elején azonban megjelenik az első akadály: zárva van a falusi kisbolt. Ezzel meghiúsul a heti szappanadag beszerzése. Az anya tudja, hogy a szappanok hiánya kamasz, autista fia számára a biztonság, a mindennapi rutin, a világ rendjének súlyos megsértését jelenti, jelentheti. Nem figyelmetlenség az oka annak, hogy elfogytak a szappanok. Ők hétről-hétre élnek az ország másik felében dolgozó apa fizetéséből. Elindulnak hát biciklivel a szomszédos kisvárosba. Minden jól halad, ám egy újabb váratlan akadályt még le kell győzniük. Hőseink mindent megoldanak, fellélegezhetnek, mosolyoghatnak, vége a félelemnek, sikerült legyőzni a nehézségeket. Helyre állt a világ rendje. Vagy mégsem?

A Szinte jó című elbeszélésben Bán Zsófia az ejtőernyő készítésének, feltalálásának történelméből idéz fel egy magyar vonatkozású, fotóval is dokumentált történetet. Bár a történet nem ér szerencsés véget, ebben a szövegben is megjelenik az írónő sajátos gondolatfűzése, asszociációja, mely egyfajta humort, iróniát közvetít: „A szelek szárnya olykor nem kormányozható. Olykor csak visz. (Vis maior.)”

Akik szeretik Gabriel García Marquezt és a Száz év magány című könyvet, azok bizonyára kedvelni fogják a Sárga című írást. Ebben a rövid szövegben mindent elmond Bán Zsófia az író és a mű nagyszerűségéről. Azt hiszem, nem nehéz egyetérteni a finoman ironikus, záró gondolatokkal, melyeket akár a Száz év magány című könyvben is olvashattunk volna: „Így írta alá: Gabriel. Nem arkangyal, de. Nem arkangyal? De.”

A tizenkilenc elbeszélés közül hozzám ez a három elbeszélés került a legközelebb. A többi tizenhat történetet is csak ajánlani tudom mindenkinek, akik kedvelik az elbeszéléseket.

az ajánlást készítette: Katona Zsuzsa