Anders de la Motte: Végzetes nyár

„-Üdv mindenkinek! Az én nevem Isac...- A fiatalember tétovázik, mintha nem tudná eldönteni, elárulja-e a vezetéknevét is.- Amikor öt-hat éves voltam, elveszítettem a legjobb barátomat. Eltűnt, és sosem derült ki, mi lett vele, Azután már semmi sem volt olyan, mint régen, sem a családomban, sem a kis faluban, ahol laktunk. Mintha űr támadt volna a helyén, amit senki sem tudott betölteni. Azóta is sokat gondolok rá. Azon tűnődöm, mi történhetett vele.”

1983-ban egy svéd kis faluban az ötéves Billy Nilson sötétedés után eltűnik. Az egész falu a keresésére indul, de csak az egyik cipőjét találják meg a közeli kukoricaföldeken. Mansson, a rendőrfőnök mindent elkövet, hogy megtalálják a gyereket. Minden bevetése sikertelen. Egyetlen gyanúsítottat tartóztatnak le, Tommy Rooth-ot, de bizonyítékok hiányában kénytelenek szabadlábra helyezni. A férfi néhány hét múlva eltűnik. Azt feltételezik, hogy elhagyta az országot. A családnak nehéz feldolgozni a történteket, az anyuka öngyilkos lesz. Billy két testvére korán elköltözik otthonról. Mattias rendőr lesz, Vera pedig pszichológus Stockholmban, és krízis helyzetben lévő embereken próbál meg segíteni. Ritkán látogatja apját, a kapcsolatuk nem olyan, mint régen volt. Vera tudni szeretné az igazat, az apja pedig felejteni. Húsz évvel később a Vera által vezetett csoportban megjelenik egy fiatalember, aki nem tudja feldolgozni gyerekkora legnagyobb veszteségét. Története egybevág Billy esetével. Vera tudja, hogy mély sebeket tép fel a kutatással, de úgy dönt, hogy annyi év után hazalátogat, és kideríti, mi történt azon a végzetes éjszakán.

„Veronica ül még ott egy kicsit, az érzés, amely a pizzériában meglepte, fokozatosan elhatalmasodik rajta. De csak akkor képes szavakba önteni, amikor a busz már kigördült, és befordult a sarkon. Isac titkol előle valamit, amit nem tud vagy nem akar elmondani. Biztosan a lakásába való betöréssel vagy a rózsakerti eseményekkel kapcsolatos. Legalább logikus volna. Mégsem sikerül teljesen meggyőznie magát erről. Eszébe jut, amit Mansson mondott, hogy még mindig hiányoznak fontos részletek, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy Isac birtokában van egy ilyen részletnek.”

 

„-Mit jelent? - kérdezi Vera - Az északi szél.

-Hogy vége a nyárnak - feleli Mansson”

az ajánlást készítette: Szabó Csilla Ildikó