Könyvtárosok ajánlják

Tomáš Zmeškal: Az ékírásos szerelmeslevél

"Néha az áldozat egyszerűen beleszeret az agresszorba... " A cseh szerző regényével a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. A történet Csehszlovákiában kezdődik, és a mai Csehországban ér véget. A regényben két szerelem története elevenedik meg, melyeket a 20. századi cseh történelem is befolyásolt. „...soha sem gondolta magáról, hogy áldozat lenne. Ő mint áldozat? Ez sem vele magával, sem a munkájával nem volt összeegyeztethető. Mindig úgy gondolt magára, mint olyan emberre, akit baleset ért, kellemetlen politikai baleset, amelyben maradandó sérüléseket szenvedett, de hogy áldozat lenne, az soha nem jutott eszébe.” Josef és Květa a második világháború előtt ismerik meg egymást, barátságuk szerelemmé alakul. A fiatalok összeházasodnak, kislányuk születik, Alice. A...

Andrea Levy: A citromfa gyümölcse

"Nem felejtettem el a történelmórán látott képet a rabszolgák hajójáról." "Senki sem bámult énrám. Körülöttem mindenki lágy, ringató jamaicai kiejtéssel beszélt, amit csak az tört meg néha, ha valaki hangosan rákiáltott egy gyerekre, hogy: Ne rondítsd össze a szép ruhádat! - És senki nem bámult rám és senki sem súgta a társának, hogy: - Ez meg kicsoda? És én akkor azt gondoltam, hogy...Rendszeresen el fogok jönni Jamaicába. Azt gondoltam, hogy... Tudnék itt élni. A Jamaicai tévénél dolgoznék. Ezen a karibi szigeten kit érdekelne, hogy milyen lassan járok? Jamaicában lehetnék lassú, vehetném könnyedén a dolgokat. Semmi gond. Rendező lehetnék, producer, Jamaicában bármi lehetnék." Faith Jackson egy fiatal, frissen diplomázott, Londonban élő lány. Állást kap a BBC-televíziónál, elköltözik a szüleitől, megkezdi önálló életét....

Gavin Extence: Az univerzum és Alex Woods

„A fészer ajtaja tárva-nyitva állt, és valaki állt az ajtónyílásban...” "Végül Dovernél állítottak meg, amikor megpróbáltam visszajutni az országba. Félig-meddig számítottam erre, mégis valamiféle sokkot kaptam, amikor a korlát emelkedett fel a kocsi előtt. Furcsa, hogy összegabalyodhatnak  bizonyos dolgok. Mivel idáig baj nélkül eljutottam, már arra gondoltam, hogy talán hazamehetek és nem tartóztatnak fel." Alex Woods első találkozása az univerzummal meglehetősen keményre sikeredett, a szó szoros értelmében. A kozmoszból érkező meteorit éppen egy angliai kisváros családi házának fürdőszobáját választotta landolási terepnek. Miután a meteorit öklömnyi nagyságú volt csupán, ez még nem is lett volna olyan borzasztó, beszakad a tető és romba dől a fürdőszoba, ám Alex Woods 13 éves tanuló éppen ott tartózkodott és az égi...

Farkas Balázs: Nyolcasok (regény)

„Könyvtáros vagyok. A hét minden napján. Még vasárnap is.” Adott egy huszonéves fiatal ember. Aki könyvtáros. Ennyi. Se több, se kevesebb. Sodródik az élettel, de nem igazán résztvevője annak. A barátnője elhagyja, de ez sem igazán rázza meg. Persze azért gondolkozik. Próbálja megfejteni, miért is olyan ő amilyen. Mindenről van véleménye, elmélete, de érzelmeket csak a legritkább esetekben mutat. Tudja, hogy valaminek történnie kell, valamit tennie kell ez ellen a monotonitás, közömbösség, életuntság ellen. De hogyan kezdjen neki? Munkahelyváltás? Nyolc napos „életújrakezdő” rituálé? Új barátnő? Esetleg az öngyilkosság a megoldás? Eközben csupa jó dolog felé sodorja az élet. A kérdés, hogy tud-e élni velük? Az útkeresés, önmagunk megismerése, és elhelyezése a világban, a miértek kutatása, életünk helyes irányának...

Charlotte Bronte: JANE EYRE

" Én pedig azt választom, akit én a legjobban szeretek. Akar a feleségem lenni, Jane?" A Jane Eyre ma is az egyik legnépszerűbb mű, amelyet 1847-ben adtak ki. Abban a korban is rettentően népszerű volt, és a mai napig az, habár a fiatalok körében csökkent az érdeklődés. A történetben az árva Jane Eyre-t a nagynénje neveli, aki úgy gondolja, a kislány szeretet nélkül is boldogul. Elküldi a lowoodi intézetbe ahol Jane csupán egy barátra tesz szert. Az árvaház "nyomott, ködös levegőjével melegágya volt mindenféle fertőző betegségnek", nem csoda tehát, hogy az intézetben kitör egy járvány, így rengetegen meghalnak. Jane barátnőjére, Helenre is ekkor talál rá a halál, ő tüdőbetegség miattveszti életét. Az idő telik, Jane pedig 18 éves nővé cseperedik. Ekkor helyezkedik el Thornfield Hall-ban nevelőnőként. Feladata, hogy a kastély...
első előző következő utolsó