Könyvtárosok ajánlják

Pardi Anna: A túlsó világ és Flavius

„Csodálatos, mily hajszálnyi pontossággal következik be, nyilatkozik így a pap, látnok történetíró; a végzetet sem élőlény, sem hely, sem emberi alkotás nem kerülheti el.”   Pardi Annát elsősorban költőként, esszéíróként ismerhettük. Az utóbbi években két olyan mű is megjelent tőle, amely írókkal foglalkozik, sajátos szemszögből közelítve meg az alkotókat és alkotásaikat. 2011-ben jelent meg Gogol és a sátáni evolúció, és 2014-ben a Stendhal fejfájásai című kötet. Nem igazán regények, élettörténetek vagy műelemzések ezek a könyvek, inkább a lélek, az emberi személyiség rejtelmeiről ír bennük Pardi Anna. Új könyvének főhőse Josephus Flavius, aki az egyik legjelentősebb ókori történetíró volt. A zsidó háború, A zsidók története és az Apión ellen, avagy A zsidó nép ősi voltáról című művei...

Mark Cheverton: Szörnyek inváziója

„Csakhogy Gameknight már nem úgy gondolt magára, mint aki bárkinek is az oldalán áll... Leszámítva persze saját magát”   A Minecraft napjaink egyik legnépszerűbb számítógépes játéka. A több mint 100 millió regisztrált felhasználóval rendelkező sandbox, azaz nyílt világú játékban lenyűgöző dolgok hozhatók létre a különböző építőanyagok segítségével (például: fa, kő, föld, homok). A programban többféle játékmódot is választhatunk: A kreatív módban a játékosok minden nyersanyaghoz hozzáférhetnek és tudnak repülni. Itt kihasználhatják kreativitásukat, hatalmas épületeket emelhetnek, sőt, egész városokat építhetnek. Az igazi kihívást azonban a túlélő mód jelenti: a játékosoknak kedzetben semmilyen felszerelés, eszköz nincs a birtokában és gyorsan cselekedniük kell – ugyanis hamar leszáll az éj, s megjelennek a...

Jane Hawking : Utazás a végtelenbe

„Hawkingék az étkezéseknél rendszerint olvastak, és nem foglalkoztak azokkal, akik nem voltak hozzájuk hasonló könyvmolyok.”   Jane Wilde Cambridgeben ismerkedett meg későbbi férjével Stephen Hawkinggal (az igen népszerű, vezető angol elméleti fizikussal). Mindketten a cambridge-i egyetem diákjai voltak az 1960-as évek elején. Minden szépen alakult addig, amíg ki nem derült vőlegénye betegsége. Stephen Hawking esküvőjükön már bottal járt. Akkor az orvosok két évet adtak Hawkingnak, azóta közel 50 év telt el. Harminc évig voltak házasok, három gyermekük született. Ám ez a harminc év nem volt könnyű Jane számára. Különösen a férje családja támadta sokat. Úgy gondolták, hogy menyük nem ismeri el a férje munkásságát. Amikor Jane állapotos lett harmadik gyermekükkel, akkor meggyanúsították, hogy nem a fiuk, hanem annak...

Toót-Holló Tamás: Garabonciások könyve és szerelme

Irodalmi tanulmányok egy magyar őshagyományról Toót-Holló Tamás garabonciások könyvéről és szerelméről szóló tanulmánykötetében a magyar néphagyomány – sötét köpenyében a falu szélén fel-felbukkanó; sűrű erdőt járó; sárkánylován a tejutat ostromló; felhőt oszlató / vihart támasztó - különös csavargójáról mesél. A filológus pontosságával gyűjti össze mindazt a tudást, ami ránk maradt; ami róluk a mondákból, mesékből, népdalainkból egyáltalán tudható. Irodalomtörténészként Ipolyi Arnold Magyar Mitológiája, a Mátyás-mondakör idevágó fejezetei, az alkimistaként számon tartott Hatvani István debreceni tudósprofesszor alakja köré szőtt mondakör felidézése után Toót Holló Tamás számba veszi, elemzi a modern magyar irodalom garabonciáshagyományt idéző műveit: Krúdy Gyula Amerre a csillag jár című...

Mario Vargas Llosa: A diszkrét hős

„És most tessék: Armida és az ő története, mióta megkapta az első pókocskás levelet, egészen olyan, mint egy két szálon futó akciófilm.”   Vargas Llosa új regényében valóban két szálon futnak az események, a fejezetek felváltva játszódnak Limában és Piurában. A rutinos olvasó sejtheti, hogy nem véletlenül váltakoznak a fejezetek, valami közük van vagy lesz egymáshoz a limai és piurai eseményeknek, szereplőknek. Túl a könyv felénél már kezdődhet az elbizonytalanodás, hiszen nem találunk semmilyen közös pontot a két történetben. Szerencsére ez a várakozás nem veszi el kedvünket a regény olvasásától, hiszen mindkét történetnek köze van bűnügyhöz, a nyomozáshoz és a fondorlatokhoz. Igaz, olyan jellegzetes perui, dél-amerikai módon bonyolódnak a történetek. Látszólag nincs a topon a rendőrség, nem lepődünk meg a...
első előző következő utolsó