Évfordulók, események

„A tea mellé anyám egy kis madeleine-nek nevezett süteményt hozatott, amelynek kicsi, dundi formája mintha csak egy rovátkás kagylóhéjba lenne kisütve. S mindjárt, szinte gépiesen, fáradtan az egyhangú naptól s egy szomorú holnap távlatától, ajkamhoz emeltem egy kanál teát, amelybe előtte már beáztattam egy darabka süteményt.

De abban a pillanatban, amikor ez a korty tea, a sütemény elázott morzsáival keverve, odaért az ínyemhez, megremegtem, mert úgy éreztem, hogy rendkívüli dolog történik bennem. Bűvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerű káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem, s mint hogyha csak megtöltött volna valami értékes eszenciával: jobban mondva, az eszencia nem bennem volt, én voltam az.”

(Proust: Az eltűnt idő nyomában I.: Swann)

Legismertebb műve Az eltűnt idő nyomában (A la recherche du temps perut) című regényfolyam: a közel 3200 oldalas és több mint 2000 irodalmi karaktert felvonultató regényt Proust 1909-ben kezdte el írni és valamivel a halála előtt fejezte be.  Az első részeknél alig-alig vette észre valaki, azután egyre jobban figyeltek rá. S amikor készen állt az egész nagy mű, az irodalom úgy vette tudomásul, hogy ettől kezdve valami új indult meg a regény történetében. Ifjúkorától várt az irodalmi dicsőségre. Alig valamivel a halála után meg is érkezett.

Proust úgy gondolja, hogy „Emlékezet is kétféle van, a kétféle időnek megfelelően: van mechanikus emlékezet, amelynek segítségével felidézhetjük magunkban az eltűnt idő egyes vonásait – és van egy másik titokzatos emlékezés, amely megkérdezésünk nélkül, hirtelen tör ránk, és elénk állítja az eltűnt időt olyan gazdagon, olyan fájdalmas szépségben és olyan értelemmel teljesen, amelyről mit sem tudtunk akkor, amikor ez az idő nem múlt volt, hanem jelen.”

(forrás: Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető, 1980)