Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1745. október 19-én halt meg Jonathan Swift

Gulliver az egész ember voltunk rettentő kicsúfolása.

"Sírfelirata, amelyet latin nyelven maga szövegezett, így hangzik: Itt nyugszik Jonathan Swift, ahol a vad felháborodás nem marcangolhatja többé a szívét. Ez a marcangolt szívű, vad felháborodások közt élt férfi társaságokban híresen kedves szavú, szellemes csevegő volt, költőként és irodalmi levélíróként érzelmesen gyengéd szavú, újságíróként józanságot és főleg békességet hirdető, templomi szónokként - hiszen pap volt - szívekre és elmékre egyaránt nagy hatású.

Mégis örökösen vad felháborodást érzett, mivel mindenütt csak gonoszságot, ostobaságot, embertelenséget tapasztalt, és képtelen volt részvétlen lenni a nyomorgók, a megalázottak, a kisemmizettek iránt. Emberségessége, világot átölelő részvéte tette a világirodalomnak talán legnagyobb és legkíméletlenebb szatirikusává."

forrás: Világirodalmi arcképcsarnok

 

 

„Legendák, de szavahihető legendák szólnak mérhetetlen gőgjéről és arroganciájáról... még saját írásait is megvetette, sohasem javította át és nem írta alá őket. Thackeray úgy gondolja, keserűségének gyökere az intellektuális magány lehetett – annak az embernek a magánya, aki egyetlen értelmes lénynek érzi magát a hülyékből és félbolondokból álló emberiség közepén.

„Gyűlölöm és megvetem az embernek nevezett állatot”, írja Pope-hoz intézett egyik levelében. Ennek a halhatatlan gyűlöletnek és megvetésnek kifejezése a nagy műve, a Gulliver. ... A világirodalom legnagyobb szatírája – legnagyobb nemcsak művészi értékénél fogva, hanem hogy úgy mondjuk, átmérőjénél fogva is.

Más szatíra egy-egy emberi gyengeséget, divatot vagy visszaélést ostoroz, Gulliver az egész ember voltunk rettentő kicsúfolása. Swift kiemeli magát az emberfajta közösségéből, hogy megmutassa az egész fajta eredendő és javíthatatlan gyengeségét, gonoszságát és ostobaságát. Iróniája elől nincs menekvés, sima és éles mondatai behatolnak a legvastagabb önbizalom páncélja mögé is.

Olvasása közben az ember mélyen szégyelli, hogy ember. Maga monda, hogy olyan mondatokat akar írni, amelyek ostorcsapásként hatnak az olvasóra. Sikerült is neki.”

(forrás: Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető, 1980)

Kapcsolódó linkek