Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1846. szeptember 21-én indult próbaútjára a Kisfaludy gőzhajó

A 300 férőhelyes utasszállító I. osztályán ebédlő és könyvtár is volt.

Széchenyi István támogatásával indult az első balatoni gőzhajó, a Kisfaludy-gőzös. A Balaton első lapátkerekes gőzhajója 1846. szeptember 21-én, Széchényi István 55. születésnapján tette meg próbaútját a tavon.

Ebben az időben a balatoni idegenforgalom jórészt Balatonfüredre korlátozódott. A gőzös Keszthelyről, Keneséről és Alsóörsről szállította a vendégeket az északi parti üdülőhelyre. 1861-ben a Délivasút megépülése közelebb hozta a Balatont a világhoz. 1863-tól a Kisfaludy fokozatosan beszüntette egyéb járatait és már csak Siófok és Balatonfüred között közlekedett.

A vasúttal Siófokra, majd onnan Füredre  igyekvő vendégsereg elég hamar felismerte a Sió parti város helyzeti előnyeit és részben ott maradt. Ezzel indult meg Siófok fejlődése a maihoz vezető úton.  

A Kisfaludy gőzös a balatonfüredi kikötőben (Szerelmey Milós rajza 1848-ból) A Kisfaludy gőzös a balatonfüredi kikötőben (Szerelmey Milós rajza 1848-ból)

A hajó 1887-ig közlekedett. Sokáig az első és egyetlen balatoni gőzhajó a Kisfaludy volt, melynek hajótestét az Óbudai Hajógyárban építették és angol Penn-gyártmányú gőzgépe lapátkereket hajtott.  A hajó 300 férőhelyes utasszállító volt, I. osztályán ebédlő és könyvtár is volt.