Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1821. április 9-én született Charles Baudelaire

"A költő is ilyen, e légi princnek párja, / Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép..."

Gustave Courbet festménye Cahrles Baudelaiere-ről Gustave Courbet festménye Cahrles Baudelaiere-ről Charles Baudelaire megjelenésétől fogva más lett a költészet jellege nemcsak Franciaországban, hanem világszerte. Mindenfajta irodalmi modernségnek úgy volt a kezdete, hogy aggodalmas pontossággal ragaszkodott a legklasszikusabb, hagyományos versformákhoz.

Általában vele kezdik a költői szimbolizmus indulását, ő azonban magát az amerikai Edgar Poe tiszteletteljes folytatójának vallotta. Egyébként ő volt a nagy amerikai lírikus-novellista francia fordítója és egész Európában népszerűsítője.

Élete és művészete annyira ellentmondásos, hogy indokoltan mondták áhítatos katolikusnak, és ugyanilyen indokoltan átkozták istenkáromlásért. Írt kitűnő latinsággal középkori himnusz jellegű költeményt, és írt meghökkentő verset arról, hogy milyen egy utcán heverő és már oszlásnak indult macskahulla. Mint az ókori perzsa Mani és követői, a manicheusok vagy mint a középkori katharok gyötrődve hitt Isten és Ördög örök kettősségében.

A mennyei szépség, jóság ugyanúgy fényeskedik költészetében, mint a pokoli rossz, a bűn, a romlás irtózata. Mindent ellentétes egységben kell látnia annak, aki jellemezni próbálja. Minden állításáért lelkesedni is lehet, s vitatkozni is lehet vele. De azoknak is igazuk van, akik róla szólva azzal az egyértelmű igazsággal kezdik, hogy a modern költészet és benne a szimbolizmus ővele kezdődik. És az is egyértelmű, hogy mellékesen kora egyik legkitűnőbb képzőművészeti kritikusa és Wagner zenéjének leghatásosabb népszerűsítője volt.

forrás : literatura.hu

Charles Baudelaire: Az albatrosz

Olykor matrózi nép, kit ily csiny kedvre hangol,
Albatroszt ejt rabúl, vizek nagy madarát,
Mely, egykedvű utas, hajók nyomán csatangol,
Míg sós örvényeken lomhán suhannak át.

Alig teszik le a fedélzet padlatára,
A kéklő lég ura esetlen, bús, beteg,
Leejti kétfelé fehér szárnyát az árva
S mint két nagy evezőt vonszolja csüggeteg.

Szárnyán kalandra szállt, - most sántit suta félsszel,
Még tegnap szép csoda, ma rút s röhejre készt,
Csőrébe egy legény pipát dugdosva élcel,
Egy másik sántikál: hé, így röpűlsz te, nézd!

A költő is ilyen, e légi princnek párja,
Kinek tréfa a nyíl s a vihar dühe szép,
De itt lenn bús rab ő, csak vad hahota várja
S megbotlik óriás két szárnyán, hogyha lép.

  Ford.: Tóth Árpád

Kapcsolódó linkek