".... különösen világos felfogásom, melyet vallottam és vallok, a világegyetem végtelenségéről, mi a végtelen isteni hatalom kifolyása, mert az isteni jósághoz és hatalomhoz méltatlannak tartom, hogy mikor képes volt e világon kívül egy másikat és még végtelenül sokat létre hívni, egy egyetlen véges világot teremtsen.
Ezért azt hirdettem, hogy végtelen sok a mi földünkhöz hasonló külön világ létezik. Pythagorassal a földet épp olyan égitestnek tartom, mint a holdat, bolygókat és csillagokat, melyek száma végtelen, s melyek együttvéve végtelen összességet alkotnak a végtelen térben. Ezt nevezem én univerzumnak, melyben számtalan világ van úgy, hogy a világegyetem végtelensége kettős, mert egyrészt nagyságára, másrészt a világok végtelen sokaságára vonatkozik, mi által közvetve mindenesetre egy hitigazság látszik megtámadottnak."
forrás: részlet Giordano Bruno inkvizíciós pörének irataiból (Koltay-Kastner Jenő fordítása)
Giordano Bruno
egyetlen hiteles képe
|
Giordano Bruno a katedrán
Ettore Ferrari alkotása)
|
Giordano Bruno az inkvizíció máglyáján
Ettore Ferrari alkotása
|
Giordano Bruno szobra Rómában
Ettore Ferrari alkotása
|
Giordano Bruno már akkor végtelen világegyetemekről és végtelen számú napokról beszélt, amikor még a heliocentrikus világképet is nagy merészség volt hangoztatni, hiszen a ptolemaioszi, földközpontú világkép volt az uralkodó. Írt az anyag természetéről, az erények fontosságáról az emberi jellem formálásában, beutazta egész Európát, hogy a különféle egyetemeken a maga kissé keresetlen modorában ostorozza az akkor egyeduralkodónak tekintett arisztoteliánus filozófia magukat mindentudónak tartó követőit.
Rendkívüli emlékezőtehetségének titkát igyekezett megosztani az emlékezet művészetéről írott munkájában, de a politika terepe sem volt idegen tőle, hiszen évekig élt I. Erzsébet Angliájában a francia király nagykövetségének tagjaként. Tanított, írt, vitázott, mindig szem előtt volt, ezzel felkeltette az inkvizíció figyelmét is. Bár tudta, hogy Itáliában veszély leselkedik rá, 1592-ben mégis hazatért, Velencében vállalt emlékezetfejlesztést, de saját tanítványa adta föl az inkvizíciónak.
Tanításait veszélyesnek minősítették, könyvei fellelhető példányait elpusztították. Bármennyire igyekeztek is rávenni a bűnbánatra, ő meggyőződéssel vallotta, hogy sem a vallás, sem a filozófia, sem a tudomány ellen nem vétett, ezért nem is hajlandó semmit visszavonni. Tettével mai napig ható példát mutatott, szobrát éppen oda állították 1889-ben, ahol annak idején a máglyája állt.