Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1969. július 5-én halt meg Walter Gropius

A funkcionalista, üveg-beton építészet úttőrője, a Bauhaus megalapítója.

Walter Gropius Münchenben és Berlinben készült az építészpályára, majd Peter Behrens irodájában vállalt munkát. 1911-ben belépett a Német Kézműves Szövetségbe, itt ipari sorozatgyártással, az előregyártott elemek alkalmazásával foglalkozott. Ekkor készült jelentős együttesei az Adolph Meyerrel tervezett, Alfeld an der Leinében lévő Fagus Művek, Kölnben egy mintairoda, s több gyárépület, amelyek a Kézműves Szövetség kiállítására készültek.

Ezeknél az épületeknél a történelmi formák helyett racionális, egyszerű vonalakat, nagy üvegfelületeket, függönyfalat alkalmazott. A Fagus Műveknél kidolgozott új formarendje ma is a modern építészet nyelve. Ekkor már vasúti motorkocsit is tervezett, jelezvén általános tárgyalakítói törekvéseit. 1919-ben három intézmény egyesítésével létrehozta az Állami Építőházat, a Bauhaust.

A Bauhaus az építész- és művészképzés új modelljévé vált, megszüntetve az építészet, képzőművészet és technika szétválását. A diákok két- és háromdimenziós terveket készítettek, s tanulmányozták a formák, színek és textúrák pszichológiai hatásait. Alapelvük volt, hogy a tanár segítse a diákot saját szemlélete kialakításában, ne kényszerítse rá saját módszereit.

Az egyedi termékeket a gépi termelés prototípusainak szánták, s geometrikus formák, sima felületek, az alapszínek és a modern anyagok alkalmazása jellemezte a Bauhaus-stílust. Az iskola tanára volt a fotografikáival és mobiljaival hírnevet szerző Moholy-Nagy László. A náci uralom alatt elhagyta Németországot, Olaszországba, majd Angliába ment. 1937-ben az Egyesült Államokban a Harvard építészeti professzora, majd tanszékvezetője lett.

A Bauhaus szemléletét, modern tárgytervezési elveit bevezetve igen népszerű lett, újításai más amerikai iskolákban is elterjedtek. 1956-ban írta: "Még sehol sem építettük fel a huszadik század új városát, amely organikus egészként testesítené meg mai életünket, mert túl sietős korunk szellemi zűrzavarában még nem tisztázódtak megalkotásának társadalmi feltételei.

Kapcsolódó linkek