Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1818. július elsején született Semmelweis Ignác

Ma már az egész világon "az anyák megmentőjeként" tisztelik a magyar orvost.

Semmelweis Ignác gyakorló szülészorvosként rájött, hogy a gyermekágyi lázat az orvosok és orvostanhallgatók okozzák azzal, hogy boncolás után mentek át a szülészeti osztályra, s ott fertőtlenítetlen kézzel vizsgálták a várandós nőket. A bábák nem végeztek boncolást, így a vérmérgezés eme speciális fajtája harmadannyiszor fordult elő a szegényebbeket kiszolgáló, II. számú klinikán, mint az orvosokén. A klórmész-oldatos kézmosást antiszeptikumként ajánlotta kollégáinak.

 

Fölfedezését még abban az évben közzétette. Májusban kötelezi az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klóros kézmosásra, majd októberben kötelezővé teszi az egyes betegek vizsgálata közötti klóros kézmosást is.

Így kezdődött szélmalomharca az akkori hivatalos, tudományos világgal, amely a mikroszkóp alkalmazásával (azt ő maga, soha a kezébe sem vette) sem jutott erre az egyszerű, empirikus következtetésre.

Mind gyakorlatával, mind írásaiban próbálta terjeszteni nézeteit, de sajnos az orvostársadalom nem vett róla tudomást, az antiszeptikus eljárások jelentőségét és annak bevezetését csak Joseph Lister angol sebész meggyőző munkája nyomán fogadták el lassan, 1877-től kezdődően.

1865 júliusa közepén magatartásában az elmezavar jelei mutatkoztak, Bécsbe vitték, itt az elmegyógyintézetbe zárták. 1865. augusztus 13-án, 46 évesen  halt meg. Semmelweis Ignác a lelkiismeretesség, a kötelességtudás és önzetlenség mintaképe volt. Pénzszerzés, dicsőség vágya sosem vezérelte, Éjjel-nappal a szenvedők rendelkezésére állt.

1992 óta Semmelweis Ignác születésnapján ünnepeljük a  magyar egészségügy napját.

Kapcsolódó linkek