Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1825. augusztus 11-én született Türr István

Az olaszok "rendíthetetlen magyarnak" nevezték.

Türr István jómódú bajai polgárcsaládból származott, iskoláit azonban apja halála miatt félbe kellett szakítania. Számos mesterséggel megpróbálkozott, volt kereskedő, lakatosinas, molnár és kőműves, mígnem 1842-ben beállt katonának az osztrák hadseregbe. Közlegényként kezdte, de hat év múlva, a forradalmak esztendejében már hadnagyként szolgált Radetzky osztrák tábornagy Észak-Itáliában állomásozó seregében.

Mivel rokonszenvezett az olasz szabadság ügyével, átszökött a piemonti hadsereghez, ahol egy magyar légió szervezésével és vezetésével bízták meg. Az olasz vereség után a légiót feloszlatták, ekkor Badenbe ment, ahol ezredesként részt vett az ottani szabadságharcban. Ennek leverése után Svájcba menekült, itt érte a világosi fegyverletétel híre, így végül Londonba indult. A krími háború kitörésekor magas rendfokozattal szolgált az angol-török hadseregben. 1855 végén az angol kormány megbízásából Havasalföldre utazott, de ott egy volt tiszttársa feljelentésére, mint osztrák katonaszökevényt elfogták. Bécsbe vitték, hadbíróság elé állították, halálra ítélték, csak Viktória angol királynő közbenjárására bocsátották szabadon.

Az 1859-ben kitört francia-olasz-osztrák háború hírére Türr az olasz félszigetre sietett. A "marsalai ezrek" egyikeként Garibaldi felkelő seregében hadsegéd, majd a nemzetőrség főfelügyelője, utóbb tábornok lett. A győzelmes hadjárat során Garibaldi Nápoly polgári és katonai kormányzójává nevezte ki, altábornagyi rangjában az olasz kormány is megerősítette. A "rendíthetetlen magyar" (L'intrepido Ungherese) Viktor Emánuel király szárnysegédje lett, kényes diplomáciai küldetéseket bíztak rá. Türr a magyar emigráció elismert tekintélye lett, minden Magyarország felszabadítását célzó tervnek részese volt.

Türr csak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés és az általános amnesztia után térhetett haza, de ekkor már távol maradt a politikától. Ezután inkább a hazai gazdasági és kulturális élet fellendítésén fáradozott. Sokat tett a felnőttoktatás és ismeretterjesztés ügyéért, létrehozta a Központi Népnevelési Kört. Csatornaépítő mérnök és vállalkozó lett, vízrendezési terveket készített. Olyan nagyszabású külföldi vállalkozásokban is részt vett, mint a Panama-csatorna előkészítő munkálatai. Az 1880-as években a görög kormánytól engedélyt nyert a korinthoszi csatorna létesítésére és üzemben tartására, de az építkezést már mások fejezték be.