Évfordulók, események
...és ez történt még a mai napon
1918. december 11-én született Alekszandr Szolzsenyicin
Szolzsenyicin Kiszlovodszkban született gazdag parasztcsaládban. Anyja ortodox hitben neveli egészen 1929-ig, mikor a bolseviki lendület lerombolja a tartomány összes templomát. Az egyetem elvégzése után Morozovszkban tanít matematikát és csillagászatot.
1941-ben Hitler Moszkva felé lódul, Szolzsenyicin bevonul, egy évvel később légifelderítő a Vörös Hadseregben. Századossá léptetik elő, nyugodtan élhetne, ha írói vénája ki nem veri a biztosítékot, és nem levelez volt iskolatársával, és a SZMERS által ellenőrzött levélben nem nevezi éppen bandagazdának a Szovjetunió első emberét, Sztálint. A kémelhárítás letartóztatja és a bíróság hazaárulóként nyolc év lágerre ítéli. Szolzsenyicin végiglakja a lágerélet összes szintjét.
Sztálin halála után Hruscsov szélnek engedik a GULAG-deportáltak egy részét. Szolzsenyicin is a szabadulók közé kerül.
1962-ben jelenik meg nyomtatásban az Ivan Gyenyiszovics egy napja (eredeti címe SCS-854, Szolzsenyicin rabszáma). Folyamatosan publikál. Talán őrültségének köszönhetően, talán világhíre, ismertsége erejében bízik, amikor 1967-ben háborút indít a rendszer ellen: „írói feladatomat minden körülmények között teljesítem, a sírból pedig még sikeresebben és cáfolhatatlanabbul, mint élőként. Az igazság útjait senki nem torlaszolhatja el és előmozdításáért kész vagyok a halált is vállalni.”
Mikrofilmen csempészik nyugatra A GULAG szigetcsoportot, de Szolzsenyicin nem engedi megjelentetni. 1970-ben François Mauriac javaslatára megkapja a Nobel-díjat, az indoklás szerint: „azért az etikai erőért, amellyel követi az orosz irodalom hagyományait”. Szolzsenyicin nem vesz részt a Nobel díjátadón, fél, nem utazhat vissza országába.
Szolzsenyicint a Legfelsőbb Tanács Elnöke külön rendeletben fosztja meg állampolgárságától, és már másnap kitoloncolják. 1974-ben végre átveheti irodalmi Nobel-díját, először Zürichben, 1976-tól az Egyesült Államokban telepedik le.
Valójában sértetten, a világ elleni haraggal, szerzetesi magányban él 1994-ig amerikai birtokán.
Az orosz rendszerváltás után hazatér Oroszországba (1994-ben), visszakapja állampolgárságát, több rangos tudományos és irodalmi társaság tagja lesz.
Idézet egy 2007-ben, a Spiegel című lapban megjelent interjúból:
"Az öreg mester az interjúban kicsit beszólt Amerikának, kicsit dicsérte Putyint is, hogy szegény és demoralizált emberek sokaságával kell tennie valamit, de ő mindent megtesz, amit csak lehet.
Az interjúnak a vége a legkeményebb:
Spiegel: Fél a haláltól?
Szolzsenyicin: Nem, nem félek a haláltól már. Fiatal koromat apám korai halála árnyékolta be - 27 évesen meghalt -, és féltem meghalni, mielőtt az irodalmi terveim közül mindegyik valóra vált. De 30 és 40 éves korom között a hozzáállásom a halálhoz eléggé nyugodttá és kiegyensúlyozottá vált. Úgy érzem ez egy természetes, de semmi esetre sem végső mérföldköve az ember létezésének.
Spiegel: Sok szép kreatív évet kívánunk még önnek.
Szolzsenyicin: Nem, nem. Nem kell. Elég volt ez."
Kapcsolódó linkek
