Évfordulók, események

Baruch Spinoza Amszterdamban született, Portugáliából kivándorolt zsidó családban. A protestáns eszme megismerése után eltávolodik a zsidó közösségtől. 1656 és 1660 között egy kiugrott jezsuita iskolájában latint, klasszikus irodalmat, államelméletet és kartéziánus filozófiát tanult. Itt tanulta meg a lencsecsiszolást, mely később pénzkereső foglalkozásává vált.

Fő műve, az Etika megírásakor Eukliedesz axiomatikus tárgyalásmódját használja: minden fejezet definíciókból tételekből és ezek bizonyításaiból áll. Egyrészt azt szeretné ezzel a módszerrel szemléltetni, hogy az egyszerű tételekből levezethetők a bonyolultabb, összetett elméletek, másrészt a korban szokás volt a szubjektivitástól olymódon mentesíteni a politikai témájú írásokat, hogy azokat a matematika tudományához hasonló objektív szigorúsággal fejtik ki.

Az Etika öt fejezetből áll: 1. Istenről, 2. A szellem eredetéről és természetéről, 3. A szenvedélyekről, 4. Az emberi szabadságról, 5. Az emberi szabadság és az ész hatalmáról. Isten fogalmát Spinoza úgy határozza meg, mint „az, aminek a fogalma nem szorul másik dolog fogalmára, hogy abból alkossuk meg”. Isten abszolút végtelen létező, semmi nem korlátozhatja őt és rajta kívül nem létezhet semmi.

Ezek szerint minden, ami a természetben van, Isten attribútuma: „Minden, ami van, Istenben van.” Spinoza szerint ez nem panteizmus, hisz Isten nem azonos a természettel, hanem ő általa lett teremtve és létében megőrizve. Az ember mint véges létező testből és elméből áll. E kettő az Etika érvelése szerint ugyanazon dolog más módon való kifejeződései.

Spinoza korszakalkotó filozófiai-politikai tételeivel a gondolkodástörténet egyik legjelentősebb alakjává vált, akit még a XX. században sem kerülhettek meg. Befolyásolta Kantot, Hegelt, Schopenhauert, a marxista filozófusokat, Wittgensteint, de még Albert Einsteint is.