Évfordulók, események

Darwin már gyermekkorában lelkes természetbúvár volt, különösen a bogarak érdekelték, de hosszú sétái alatt jelentős növény- és ásványgyűjteményt is összeállított. 1825-ben  az alig 16 éves fiú Edinburgh-ba orvostant kezdett tanulni. Darwin nem egészen két évig bírta az orvosi szakon, de az - akkoriban még érzéstelenítés nélkül végrehajtott - operációk sokkoló élménye elriasztotta az orvosi pályától.

Nagy hatással volt rá egyik korai evolucionista szabadgondolkodó professzora, Robert Grant, aki nagy csodálója volt Jean-Baptiste Lamarck és Erasmus Darwin (Charles nagyapja) evolúciós írásainak. Grantot különösen az ősi tengeri élőlények, így a szivacsok és a mohaállatok érdekelték, mert úgy gondolta, hogy a növényeknek és az állatoknak közös tengeri ősük volt.

1831-ben Darwin egy levelet kapott volt egyetemi tanárától, George Peacocktól, amelyben lehetőséget ajánlott egy világkörüli tudományos úton való részvételre őfelsége Beagle nevű hajóján.  1835. szeptember 15-én érkeztek a Galápagos-szigetekre, amely a későbbiek folyamán Darwin számára az út egyik legfontosabb állomásának bizonyult. Darwin itt megállapította, hogy számos (főként madár-) faj a kontinensről ideszármazott fajokból alakulhatott ki a szigeteken. Így például fölfedezte, hogy az itt élő gezerigók minden bizonnyal a Chilében élők rokonai, de mégis szigetről-szigetre változnak. A híres Darwin-pintyek változatossága csak jóval hazatérte után tudatosult benne.

Arról is hallott, hogy a teknőspáncélok alakja alapján meg lehet mondani, melyik szigeten élnek. Darwin jóformán hazatértétől fogva "kettős életet" élt. A nyilvánosság számára a Beagle fedélzetén tett utazását dolgozta fel, megfigyeléseit rendszerezte, könyveket szerkesztett és jelentetett meg. Magánemberként azonban "a fajok problémájával" kezdett el foglalkozni.

Darwin előtt világossá vált, hogy a fajok átalakulhatnak egymásba: helytől függően és korszakról korszakra változnak. Darwin ekkor jutott arra a felismerésre, hogy a létért való küzdelemben az alkalmas változatok fennmaradnak, míg a kevésbé alkalmasak elpusztulnak. Megvolt tehát az új fajok keletkezésének mechanizmusa: a természetes szelekció (kiválogatódás). Az élővilág evolúciójának gondolata nem volt új. Darwin ismerte ezeket a magyarázatokat, de nem használta fel őket; az ő elmélete közvetlen megfigyeléseken alapult.

Evolúciós diagramja nem egyetlen létra volt, hanem egy elágazó fa. 1859-ben jelent meg  A fajok eredete természetes kiválasztás útján, avagy a létért való harcban előnyhöz jutott fajták fennmaradása címmel. Az elméletet a tudományos körök legnagyobb része azonnal elfogadta. A legtöbb ellenvélemény egyházi körökben fogalmazódott meg. A papság felismerte, hogy az evolúció elmélete nem egyeztethető össze a Teremtés Könyvének szó szerinti értelmezésével. Darwin elméletében nem volt helye isteni beavatkozásnak, és az embert nem tekintette magasabbrendűnek az állatvilág többi részénél.