Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1811. november 21-én halt meg Heinrich von Kleist

„Látom, egyformán megront öröm s bánat, / És mindkettő az őrületbe hajt.”

Anton Graff festménye Anton Graff festménye 1777. október 18-án született Frankfurtban. Apja porosz katonatiszt volt, azonban őt is, édesanyját is korán elvesztette. 1792-ben belépett a hadseregbe, a hadjáratok alatt bizonyította rátermettségét, és 5 év alatt hadnagyi rangig jutott. 1799-1780 között a frankfurti egyetemen matematikát és bölcsészetet hallgatott. „Akkor jött tudatára annak, hogy költői tehetsége van és homályos, bizonytalan remények töltötték el, mire otthagyta az egyetemet. Azt tervezte, hogy egy óriási költői művet fog alkotni, a mely tökéletesebb és hatalmasabb lesz minden eddigi költői alkotásoknál és egyszerre fölé emelkedik valamennyi élő költőnek. Ez a beteges ambició, noha rendkivül sok keserüséggel és csalódással járt, nem hagyta el tragikus körülmények között bekövetkezett haláláig.”

forrás: A Pallas nagy lexikona (Magyar Elektronikus Könyvtár)

„Ez a beteg lélek beteg remekműveket írt, borzalmasan nagyszerű alkotásokat. Amint ő maga az őrültség határán mozgott, alakjai is mind a szenvedély megszállottjai, magukkal tehetetlen, hipnotizált, holdkóros figurák, akik az élet „éjszakai oldaláról” kerültek a színpadra.” Erre példa a Kohlhaas Mihály (1808), amelynek hőse becsületének védelmében rablóvezér lesz; vagy a Penthesilea (1808), ahol az amazonok az általuk legyőzött férfiakhoz mentek hozzá.

(forrás: Szerb Antal: A világirodalom története. Magvető, 1989, 447-450.o.)

A drámái közül a Schroffenstein-család (1803) és a Heilbronni Katica (1810) jó fogadtatásban részesültek, a Homburg hercege (1811) főszereplője pedig az első gyáva hős volt a színpadon. Két kitűnő vígjátékot is írt: Az eltört korsó (1806) című humoros detektívtörténetet és egy Molière-átdolgozást, az Amphitryont (1807). Ismertebb novellái közé tartozik A chilei földrengés (1807), az O. márkiné (1808) és Az eljegyzés Santo Domingon (1811).

1811 novemberében megismerkedett a gyógyíthatatlan beteg Henriette Vogellel, akivel együtt öngyilkos lett: a nőt először szíven, majd magát fejbe lőtte. A mindössze 34 éves író 1811. november 21-én halt meg Potsdam közelében, a Kis-Wannsee tó partján.

Kapcsolódó linkek