Évfordulók, események

Orosz, osztrák és porosz csapatok Lipcsénél
(Alexander Sauerweid festménye) Napóleon 1812-es oroszországi hadjárata nem járt sikerrel, és visszavonulásra kényszerült. 1813-ban újabb támadást indított Németország ellen – több-kevesebb sikerrel. Győzelmek és vereségek váltogatták egymást, de a több fronton való háborúskodás kimerítette Franciaországot. A francia had folyamatosan szorult vissza saját hazája felé, és egyre több elfoglalt várost volt kénytelen feladni. A sereg visszavonulását a szövetséges – orosz, porosz és osztrák – csapatok „kísérték”.

Napóleon seregei egy részével 1813. október 14-én vonult be Lipcse városába, és egy nappal később a város falai előtt voltak a szövetséges seregek is. A lipcsei csata, vagy közismertebb nevén „a népek csatája” október 16-án reggel vette kezdetét: „320 000 szövetséges katona nézett farkasszemet a 160 000 fős francia sereggel”. Az első nap estéjének mérlege: 30 ezer szövetséges és legalább 25 ezer francia katona lelte halálát az ütközetekben. Annyira kimerült mindkét fél, hogy 17-én nem volt erejük megütközni – azonban mindkét oldalon újabb csapatokkal bővültek a hadak.

Másnapra a francia sereget majdnem teljesen körülzárták, fogytán volt a lőszer, az élelem, az A franciák visszavonulása,
a lipcsei csata után (1813. október 19.) ellátmány – ráadásul rengeteg embert vesztettek. A császár így a város elhagyása mellett döntött: „nyitva hagyta a hidakat, illetve az utat Lindenun keresztül, majd parancsba adta szétzilált seregeinek, hogy vonuljanak vissza Lipcséből, s induljanak el Lützen felé Auerstadt és Erfurt irányába”. Október 18-áról 19-ére virradó éjszaka a franciák megkezdték a városból kivonulást, és „csak” mintegy 30 ezer katonát hagytak hátra utóvédként. A tervek szerint a hátvédek utolsó kivonuló csapatának fel kellett volna robbantania maga után a lindenaui hidat. Az ezzel megbízott Montfort ezredes azonban nem teljesítette a parancsot, elhagyta posztját – s egy tizedesre hárult a feladat elvégzése.

„Habár a hídon még mi Völkerschlachtdenkmal, az 1913-ban
emelt népek csatája emlékmű ndig francia csapatok ezre vonultak végig, a tizedes – látva, hogy hadtestparancsnoka elmenekül – annyira megijedt, hogy 19-én délután 1 órakor felrobbantotta a hidat, s ezzel franciák százait ölte meg, illetve elzárta a menekülés útját […]. A francia utóvéd hátramaradt emberei, miután a menekülés minden útja lehetetlenné vált számukra, Lauriston és Reynier tábornokok vezetésével kemény, de teljesen hiábavaló küzdelembe kezdtek még aznap délután. Végül azonban megadták magukat, hogy elkerüljék csapataik lemészárlását.

Mindkét félnek megdöbbentően sok halottja volt. A szövetségesek ötvennégyezer, a franciák közel hetvenötezer embert vesztettek, beleértve a foglyokat és azt a néhány ezer főt, aki dezertált.” És ezekben a számokban még nincsenek benne az ártatlan civil halottak, akik csak rosszkor voltak rossz helyen.

(forrás: Schom, Alan: Bonaparte Napóleon. Aquila, 2001, 722-729.o.)