Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1896. május 20-án halt meg Clara Schumann

Korának egyik kiemelkedő zongoraművésznője volt.

Friedrich Wieck, egy lipcsei zongoratanár és zongorakereskedő lányaként látta meg a napvilágot 1819. szeptember 13-án. „Apja korán felfigyel a kislány zenei tehetségére, és a csodagyereknek számító Clara kilencévesen adja első koncertjét a lipcsei Gewandhaus zeneértő közönségének, s Beethoven, majd Mendelssohn, Chopin, Liszt, Brahms sorra hajtottak fejet tehetsége előtt. Porosz koncertturnéra indul, bemutatkozik Párizsban, és csupán tizenhat éves, amikor Felix Mendelssohnnal, a Gewandhaus akkori igazgatójával lép fel Lipcsében.”

1830-ban, 11 évesen ismerkedett meg későbbi férjével, Robert Schumannal, aki ekkor apjánál kezdett el tanulni. Clara mindössze 16 éves volt, amikor Robert megkérte a kezét – „de a lánya karrierjére árgus szemmel vigyázó büszke apa elutasítja a jóval idősebb, testileg-lelkileg kiegyensúlyozatlan zsenit.” 1840-ben végül sikerül Wieck belegyezése nélkül is egybekelniük. „A házasságuk eszményinek bizonyult; két rendkívüli szellem szövetségének. Clara biztonságot nyújtott Robertnek, ugyanakkor Robert volt Clara lelki és szellemi iránytűje. Egyiküknek azonban alkalmazkodnia kellett. Robert munkája volt a legfontosabb, még akkor is, ha ez azzal járt, hogy Clara hosszabb ideig nem gyakorol, és Clarát ez nyugtalanította. A gyakorlás a hivatásos hangszeresnek elengedhetetlen, mert ha elmarad a napi hat-hét óra, fizikailag is kevesebbet tud teljesíteni. De Clarának mellőznie kellett a gyakorlást, ha a Meister dolgozott.”

16 évig voltak házasok, nyolc gyermekük született. Férje támogatása és gyermekeik nevelése mellett, továbbra is zongorázott, 15 éves korától komponált (egészen az 1850-es évek elejéig), tanított, koncerteken játszott. Férje 1856-ban bekövetkezett halála után csak egyetlen új dalt szerzett, és rengeteg idejét áldozta Robert munkájára továbbra is, kiadatta több írását is. 1891-ben lépett fel utoljára nyilvánosan, de a tanítást halálig folytatta. 1896. május 20-án huny el.

„A német romantikus zene fénykorának kivételes zongoraművésznője, Clara S. – azaz Clara Schumann –, asszonynevén, Robert Schumann feleségeként vonult be a zenetörténetbe.”

(forrás: Schonberg, H. C.: A nagy zeneszerzők élete. Európa, 2006, 170-172.o. és

Samuel, C.: Clara S.: Egy szenvedély rejtelmei. Európa, 2009, borítószöveg)