Évfordulók, események

Kínai ópiumszívók Az ópium már a 16. században ismert és használt anyag volt Kínában, de csak a 20. század elejétől kezdték el nagyobb mennyiségben termeszteni. A 17. században kezdődött meg az ópium behozatala az országba, amely egy évszázaddal később – amikor megalakult a Brit Kelet-indiai Társaság, amelynek kizárólagos monopóliuma volt az indiai ópium Kínába (pontosabban Kanton kikötőjébe) történő szállítása – már olyan nagy méreteket öltött, hogy a behozatalt, a kereskedelmet és a fogyasztást is szabályozni, majd tiltani kezdték.

A komoly társadalmi és gazdasági problémák mellett egyre több gondot jelentett az ópiumcsempészethez és -feketepiachoz kötődő korrupció is a kínai hivatalnokok körein belül. A néhány éve fennálló vita – hogy a teljes engedélyezés, a feltételekhez kötött megengedés vagy a teljes tiltás lehet a megoldás – Brit hajók Kanton kikötőjében végül elvezetett oda, hogy a kínai császár 1839. március 18-án kelt rendeletében felszólított minden külföldit, szolgáltassa be a birtokában lévő ópiumot, majd kitiltotta az angol kereskedőket Kanton városából.

Az angolok nem hagyták válasz nélkül ezt a lépést. Fosztogatni kezdtek a tengerparti városokban, kikötőket és szigeteket foglaltak el. A fosztogató angol hajók később támogatást is kaptak, és végül a kínai kormányzat a haditechnikailag fejlettebb és létszámfölényben lévő angolokkal egyezkedni kényszerültek. Ennek eredményeképp írták alá az első ópiumháborút lezáró nankingi békeszerződést 1842. augusztus 29-én.

A nankingi békeszerződés aláírása A békeszerződés – bár pár évnyi nyugalmat biztosított, komoly „károkat” okozott a kínai gazdaságban. Hatalmas, 21 millió ezüstdolláros háborús jóvátételt kellett fizetniük Nagy-Britanniának; átengedték Hongkong szigetét, megnyitották hajói előtt Xiamen, Fuzhou, Ningbo és Sanghai kikötőjét. Egy évvel később újabb egyezményt írtak alá – kiegészítendő a békeszerződést –, amelyben Kína elismerte a területenkívüliség elvét (vagyis hogy a brit alattvalókra nem vonatkoznak a kínai törvények) és a záradékban rögzítették, hogy onnantól bármilyen kedvezmény, amelyet egy ország megkap Kínától, az automatikusan kiterjesztődik az angolokra is. A rövid ideig tartó nyugalmat az 1856-ban kitört második ópiumháború szakította meg, amelyet négy évvel később zárt le a pekingi szerződés. Ezzel a nyugati országok még nagyobb befolyásra tettek szert Kínában, amely egyre inkább veszített függetlenségéből.

(forrás: Gernet, J.: A kínai civilizáció története. Osiris, 2001, 408-411.o.)