Évfordulók, események

Maár Gyula rendező, forgatókönyvíró munkásságért 1984-ben Balázs Béla-, 2010-ben Kossuth-díjat kapott. Olyan filmeket rendezett, mint a Végül, a Déryné, hol van?, Teketória, Hoppá, Felhőjáték, Töredék. Portréfilmet készített Pilinszky Jánosról, Polgár Lászlóról, és feleségéről, Törőcsik Mariról is.

„– Filmjeid negyven és hatvanéves korod közt készültek. A stílromantika inkább az első korszakra volt jellemző – Déryné, hol van? Teketória. A stilizáció, a hermetizmus, a dekadencia, a túlbonyolítottság, az artisztikum, a formanyelv fokozott fontossága mintha utóbb mellékessé válna. Jön az Első kétszáz évem, a Malom a pokolban, aztán 1992-ben a Hoppá! Úgy látszik, mintha a stilizáció helyett a társadalom aktuális problémái kezdtek volna el izgatni.

– Első elkészült filmemtől mostanáig azonosan látom a világot. Volt persze filmem, ami egy kicsit jobban sikerült, és volt, ami talán kicsit kevésbé, bár én mindegyikkel elfogult vagyok. Igaz, első korszakomban – ide sorolom a Prést, a Végült, a Dérynét, a Teketóriát, és ide tartozik A lőcsei fehér asszony, a Pilinszkyről és a Törőcsik Mariról készített portréfilmem – koncentráltabban törtem egy végcélra. Létdrámákat akartam megfogalmazni, és ez járhat valamelyes sterilitással. Ráadásul mint filmrendező sokáig a pálya szélére voltam szorítva: bizonytalan volt, mikor kapok munkát, hiszen távol tartottam magam a klikkektől.

Déryné, hol van? (1975)

Hoppá! (1993)

Balkán! Balkán! (1993)

Időközben a világ filmművészetében is beállt egy fordulat. A hatvanas évek végefelé kezdett nálunk is világossá válni, hogy ezentúl másképp kell majd filmeket csinálni. Úgyhogy bizonyos normáimat – például azt, hogy a művészfilm és a szórakoztató film, a közönségfilm két külön kategória – feladtam. Azt az alapszabályt is, hogy a mesét, a sztorit meg kell haladni. A pszichológiát is. Közel állt hozzám a pszichológiát nélkülöző mitológia. Ma már nem vagyok biztos abban, hogy a lineáris cselekménybonyolítás felett eljárt az idő. A Balkán! Balkán! – Istrati nyomán – flash back technikával él. Sokaknak ez is ómódi.

Második korszakomban előfordult, hogy bestsellerhez nyúltam – filmet akartam csinálni. De szerintem minden a megformáláson múlik. Meg azon, hogy ráismerjek arra, amit megéltem. Ilyen a Malom a pokolban, de ilyen a Hoppá is. Arról szól, hogyan ne adjuk fel, hogyan dolgozzuk fel az életünket, mi az a csalódottság, amiben ottmaradtunk. Ez sem csekélység tőlem, aki sokáig másodrendű állampolgár voltam. Én nem politikailag, hanem alapvetően, filozófiailag mondtam ellent annak a régi világnak, az elmúlt rendszernek.

– Ha egyetlen mondatban kellene megpróbálnod összefoglalni, mit tartasz életed – első hatvan éved legnagyobb eredményének, akkor mit mondanál?

– Azt, hogy sem meg nem bolondultam, sem el nem hülyültem. Sikerült ép ésszel megúsznom.”

Fáber András: Első hatvan évem - Beszélgetés Maár Gyulával (filmvilag.hu)