Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

2000. február 19-én halt meg Hundertwasser

"... átutazóként vagyunk a földön. Ehhez mérten kell viselkednünk. "

"A bécsi városkép részévé vált ökológiai szemétégető, lakótelepek, iskolák, templomok tervezője gondolkodásmódjával, művészetével, külcsínjével szokáson kívül álló volt, és műértőt, laikust egyaránt meghökkentett. Szegény-gazdagon élt és gazdag-szegényen hunyt el.

Nem volt földrész és ország, melyet ne ismert volna, ahol ne dolgozott volna az emberi sors természettel való összekapcsolásán. Zsidó származása miatt még idősen is szenvedett a nemzetiszocializmus világától. Hatvanegy évesen kivándorolt a "szabad világba". Azért Új-Zélandra, mert távolabb már nem lehetett. "Szeretem a földgolyót két kézzel és két olralról átfogni!"

 

 

Négyszáz hektárnyi farmján harmincezer vagy háromszázezer (a számtalan médiahír szerint) fát ültetett saját kezűleg, otthonában mindent a természettől vett. A világítást liánokra akasztotta, humusztoalettet alakított ki, az áramot pedig napenergiából nyerte...
Hundertwasser hetvenegy éves korában hunyt el a nyílt tengeren. A Queen Elisabeth II. luxuskabinjában vacsora előtt kissé szenderegni kívánt. Egyszerűen elaludt. Kegyes volt hozzá a sors, kedvenc környezetében hagyta el a földi világot. Ökológiai temetést kívánt. Ma egy tulipánfa alatt nyugszik saját birtokán.

"Az ember álma könnyen lehet valóság, a valóság maga azonban nagyon is puszta, kietlen. A festészetre a színgazdagság és vidámság jellemző. A festmény nem fénykép, saját erőből kell kifejlődnie. A kép nem is tőlem van, csupán én lettem a kiválasztott, hogy hozzásegítsem létrejöttéhez. Persze, ha egy művész dolgozik, az önkielégülés terápia is egyben. És ha egy alkotással csak egyetlen lépéssel is közelebb férkőzhetünk Istenhez, miért is ne tennénk azt?!"

forrás: Friedensreich Hundertwasser (sze.hu)

Kapcsolódó linkek