Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1875. november 13-án született Klebelsberg Kuno

Az analfabetizmus felszámolását tűzte ki célul népiskola-építési program
Kisfaludi Strobl Zsigmond által 
készített mellszobor Székesfehérváron Kisfaludi Strobl Zsigmond által
készített mellszobor Székesfehérváron
„Az ifjú Klebelsberg a [székesfehérvári] ciszterci gimnázium elvégzése után a bécsújhelyi katonai akadémiára került családja kívánságára, de végül saját érdeklődésétől vezéreltetve a pesti egyetem jogi karán szerzett diplomát, majd államtudományi doktorátust. (…) Tanulmányai befejeztével különböző államigazgatási posztokat töltött be: miniszteri osztálytanácsosként, közigazgatási bíróként, miniszterelnökségi államtitkárként, majd belügyminiszterként is dolgozott.

1922-ben, 47 éves korában bízták meg a vallás- és közoktatásügyi minisztérium vezetésével. Ezt a tisztséget tíz esztendőn át gyakorolta. Ehhez az évtizedhez kötődik a magyar közoktatás történetének legjelentősebb reformja (…).

Klebelsberg 1922. és 1931. közötti kultuszminisztersége idején az oktatási és nevelési intézményrendszer egészére kiterjedő országos programot dolgozott ki munkatársaival. (…) 1925-ben olyan új tantervet vezettek be a 6 osztályos elemi népiskolákba, amely összhangban állt a korabeli modern európai reformpedagógiai törekvésekkel is. Az analfabetizmus felszámolását célul kitűző népiskola-építési program keretében 5 esztendő alatt ötezer népiskolát létesítettek. Minisztersége alatt kezdődött meg a középszintű mezőgazdasági oktatás [is].

(…) Trianon után számos egyetem a magyarországi határokon kívül rekedt. Klebelsberg kultuszminiszter decentralizáló tervei érvényesültek, amikor a Budapest központú felsőoktatási centrum létrehozása helyett három vidéki város egyetemi központtá fejlesztése valósult meg. Ennek a koncepciónak köszönhetően a pozsonyi egyetem Pécsre és a kolozsvári egyetem Szegedre költözött.

A selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia Sopronban kapott új székhelyet.” Megnyitott a Tanárképző Főiskola Szegeden, a Testnevelési Főiskola Budapesten. (…) Ehhez az oktatás egészét magába foglaló koncepcióhoz kapcsolódott a magyar tudományos élet fellendítése is. Számos kutatóintézet alakítása kötődik ehhez az időszakhoz, pl. a svábhegyi csillagvizsgáló, a tihanyi biológiai intézet létrehozása. Szent-Györgyi Albert egyetemi tanárrá történő kinevezésére is Klebelsberg kultuszminiszter tett javaslatot. (…) 1931. augusztusában a Bethlen-kormány lemondásakor ő is megvált miniszteri tisztégétől (…).”

forrás: Gróf Klebelsberg Kunó élete és munkássága (kelebelsberg-egyesület.hu)

Kapcsolódó linkek