Évfordulók, események

1147-ben megindult a második keresztes hadjárat, amelynek fő célja Edessza (a mai Kelet-Törökország területén) visszafoglalása volt. 1144-ben Imád ad-Dín Zangi moszuli emír ugyanis elfoglalta a várost, és az európai államok (elsősorban a Német-római Birodalom és Franciaország) összefogva indultak visszaszerzésére, Kelet uralkodóinak megsegítésére. A keresztes hadsereg nagy részét VII. Lajos francia király emberei tették ki, aki azonban vonakodott megtámadni Edesszát. Keresztes fogadalmára hivatkozva (amely szerint először Jeruzsálembe kell ellátogatnia, azelőtt semmilyen hadjáratba nem kezd) azonban inkább a szent város felé indult. A városban szívesen fogadták, nagyúri gyűlést szerveztek, ahol 1148. június 24-én megszületett a döntés, hogy Damaszkusz ellen vonulnak: „Damaszkusz olyan város volt, amelyet a Szentírás is megszentelt, és amelynek a hitetlenektől való elhódítása növelhetné Isten dicsőségét.”

A sereg útnak indult, és egy hónappal később, július 24-én, szombaton, letáboroztak a Damaszkusztól délre fekvő kertek és gyümölcsösök mellett. A város vezetője, Unur emír ekkor segítségért küldetett, miközben serege – nem sikerülvén a kereszteseket feltartani – visszavonult a város falai mögé. „Damaszkusz polgárai mindent veszni láttak, elbarikádozták az utcákat és felkészültek a végső, kétségbeesett küzdelemre. Másnapra azonban megváltozott a helyzet. Damaszkusz északi kapuján át folyamatosan érkezett az Unur által kért utánpótlás, amelynek segítségével Unur ellentámadást indított és visszakergette a falaktól a frankokat. Még két napon ismételte a támadásokat...”. A keresztes sereg vezetői úgy döntöttek, a tábort áthelyezik a várostól keletre fekvő síkságra: „Nagyon szerencsétlen döntés volt ez, mert az új táborhelyen nem volt víz, s a szemközti falszakasz volt a város védelmének legerősebb része...”.

Unur az Edesszát elfoglaló Imád ad-Dín fiától, Núr ad-Dintól kért és kapott segítséget, aki azonban be akarta vezetni seregeit Damaszkuszba, és az emír ezt el kívánta kerülni. A hatalmas sereg érkezése sem Damaszkusznak, sem a keresztes seregnek nem volt érdeke – ez utóbbiaknak alábbhagyott időközben a lelkesedése is. Hosszas tárgyalások után végül elrendelték a visszavonulást. „Július 28-án hajnalban, Damaszkusz alá érkezésük ötödik napján a keresztesek tábort bontottak, és megindultak Galilea felé.” Unur azonban nem hagyta békében elvonulni őket, sereget küldött utánuk, akik rendszeresen az elvonulók közé lőttek, halottakat hagyva maguk után.

„Az akció „eredménye” a sok halott, a számtalan odaveszett felszerelés és a csúfos megaláztatás. A keresztények hírnevét megtépázta, hogy ez a fényes sereg mindössze négynapi harc után felhagyott az ostrommal. A legyőzhetetlen nyugati lovasok legendája, mely a nagyszerű első keresztes hadjárat során született, most összeomlott.”

(forrás: Runciman, S.: A keresztes hadjáratok története. Osiris, 1999, 480-484.o.)