Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1933. szeptember 21-én halt meg Mijazava Kendzsi

Japán költő és meseíró, munkája jelentős hatással volt a japán irodalomra.

Mijazava Kendzsit gyermekkorában elbűvölte a természet s nagy rajongója lett.  Szülei afféle zálogházat működtettek, ám a jószívű fiú gyakran megsajnálta a szegényeket, és ezzel a családi bevételeket kockáztatta. Szülei ekkor inkább tovább iskoláztatták, mintsem, még több kárt okozzon. Ez nagy örömmel töltötte el a fiút, aki nemcsak a természetben bolyongott szívesen, hanem sokat olvasott is.

Erdészeti és mezőgazdasági főiskolát végzett kitűnő minősítéssel, mikor azonban legkedvesebb húga megbetegedett, visszatért a szülőhelyére. Különösen megviselte szeretett testvére elvesztése. Tanári állást vállalt. Első verseskötetét és az első mesegyűjteményét is 1924-ben saját költségén adta ki.

Tehetséges, sokoldalú művész volt, aki szinte eggyé vált a földdel és azokkal, akik abból éltek. Sok gyerekmesét írt, részben oktató célzattal, ezek közül legismertebb a Ginga tecudó no joru („Éjszakai vonat a csillagokhoz”, 1927).

Diákjai színjátszókörének több rövid színpadi darabot is szerzett, de legjelentősebbek az azóta sok nyelvre lefordított, a japán vidék iránti szenvedélyes szeretetét tanúsító versei.

Költeményeinek többsége tanka, illetve csóka (tradicionális japán hosszú vers), legérettebb gyűjteménye mégis a mintegy 400 nyugati típusú szabadverset tartalmazó A tavasz és az aszurák (melynek 2., 3. és 4. része posztumusz jelent meg). Ezek a fenti témáin kívül tükrözik mély buddhista hitét is, elszántságát, hogy élethossziglani nőtlenséggel, az anyagi javakról való lemondással, az önmegtagadás és a szolgálat jegyében leélt élettel tegyen eleget a karma rendelésének.

Iróniát sem nélkülöző költészete fájdalmakkal és szenvedélyekkel, kudarcokkal és diadalokkal teli spirituális utat énekel meg. A költő az ég, a felhők, a hó, a hegyek és a növények örök megújulását és örömét ünnepli, vagy éppen szavaszegetten áll a villámlástól és zivatartól tönkretett rizsmezőn.

(forrás: wikipedia.hu)

Kapcsolódó linkek