Évfordulók, események

Schaár Erzsébet az elmúlt fél évszázad magyar képzőművészetének meghatározó egyénisége volt. Az 1950-es évek végétől újra és újra megújuló művészi formanyelvvel jelentkezett, majd az 1960-as évek első felében expresszívebb kifejezésmód jellemezte munkáit. Jellegzetesebb az utcán megfigyelt járókelők elvékonyodott sziluettje, ugyancsak újdonság a fekvő, vízszintes domborműként funkcionáló kis szobrok csoportja is.  Új térélmények új kisplasztikákhoz vezetnek, melyekben a dobozszerű tér megfogalmazása majdnem fontosabbá válik, mint a belé helyezett alak.

Olvasó

Utca

Különös módon szorul vissza e művekben a nemiség: noha a modell legtöbbször kétségkívül fiatal nő volt, a hasábba zártság és a maszk-karakter éteri tisztaságú, majdhogynem "angyali" figurákban jelentkezik. Egy új emlékműtípus születik, amely meglepő módon ötvözi a pátoszt és a hétköznapiságot. Schaár Erzsébetnek sikerült egyetlen nagylélegzetű együttesben (ma installációnak mondanánk), a sokalakos Utcában (1974) összegezni mindazt, amit az ember és a körülvevő tér kapcsolatáról el akart mondani.

A néző, aki végigsétál az Utca két házfala, ajtói és ablakai mentén, a néma, "megkövült" alakok között találja magát. Még véletlenül sem "tekintetének kereszttűzében", hiszen kimerevedett halottakról van itt szó, akik egykor magukra maradtak a térben, nem titkolva életidegenségüket, most pedig heroikus, mégis mai panoptikum részesei lettek, maguk közé fogadva bennünket. A pécsi "Múzeumutca" egyetlen modern épületében helyezték el 1991-ben Schaár Erzsébet utolsó alkotását, az 1975-ben Luzernben bemutatott kompozíció rekonstrukcióját.

forrás: artportal.hu