Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

2002. december 7-én érte el a Galileo űrszonda a Jupiter bolygót

A Galileo 3.5 megabit adatmennyiséget küldött vissza a Földre.

Az Atlantis űrsiklóval 1989-ben felküldött expedíció felfedezések egész sorát eredményezte mialatt 34-szer járta körbe a Jupitert, a Naprendszer legnagyobb bolygóját.

Az űrszondát Galileo Galileiről nevezték fel, aki 1610. január 7-én fedezett fel a Jupiter négy nagy holdja közül hármat: az Iót, az Európét és a Kallisztót. Pár nappal később a Ganümédészt is sikerült feljegyeznie.

Rájött, hogy ezek a holdak keringenek az égitest körül, mivel néha ideiglenesen eltűnnek; ezt a Jupiter mögötti mozgásuknak tulajdonította.

A Galileo program hivatalosan 1977-ben vette kezdetét, összköltsége 1,354 milliárd dollárra rúg, s ebből 892 millió dollár a fejlesztési költség. Ezen kívül még 110 millió dollárt tesz ki a nemzetközi hozzájárulás. A Galileo űrszondát 1989. október 18-án indították 2,3 milliárd kilométer hosszú, mintegy hat éven át tartó útjára az  Atlantis űrrepülőgéppel.

A Galileo volt az első űrszonda, ami hosszú távú megfigyeléseket végzett a Jupiter-rendszerről, valamint közvetlen méréseket hajtott végre a Jupiter atmoszférájáról egy ejtőernyővel leeresztett egységgel, ami csaknem egy órán át bírta az iszonyú nyomást, mielőtt összeroppant volna.

Ezen felül bizonyítékokat talált a felszín alatti folyékony sós vízrétegekre az Europa, Ganymedes és Callisto holdakon, majd rendkívüli vulkanikus aktivitást észlelt az Ión. A Galileo volt az első űrszonda, ami elrepült egy aszteroida mellett és elsőként fedezett fel egy aszteroida körül keringő holdat. 

A Galileo küldetését 2003. szeptember 21-én fejezték be. A szondát belevezették a Jupiter atmoszférájába, ahol a súrlódás miatt elégett, elkerülve azt, hogy valamelyik holdat beszennyezze a Földről származó baktériumokkal.

Kapcsolódó linkek