Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1850. augusztus 18-án halt meg Honoré de Balzac

"Ahol a becsvágy kezdődik, ott vége a naiv érzelmeknek." (Elveszett illúziók)

"Balzac életműve szándékában is, megvalósításában is a legnagyobb méretű irodalmi alkotás, amit ember valaha is megpróbált. Az Emberi színjáték hömpölygő regényáradatát száznegyven műre tervezte, és több mint kilencven el is készült már, amikor írójuk alig ötvenegy éves korában meghalt.

A regényeknek, elbeszéléseknek ez a zegzugos rendszere, amelyben mintegy kétezer alak él, nyüzsög, tolong, vágyódik sikerek és sikertelenségek között, úgy nőtt ki a romantikából, hogy alapja lett minden azóta való realista törekvésnek. Balzac előtt is akadtak már realista regények, de Balzac óta van realista regényirodalom.

 

 

A Honoré de Balzac név a franciában nemesi előkelőséggel hangzik, pedig afféle módos parasztok voltak, igazi nevük Balssa volt; az író apja ezt előkelősítette a napóleoni időkben Balzacra, hozzátéve a nemességet jelző de szócskát, amit semmiféle király sohasem adományozott nekik. Ez az előkelőségvágy a fiúban tündöklésvággyá, fényűzésvággyá, mindent-akarás-vággyá erősödött. Ifjú jogászként úgy került fel Párizsba, hogy valamiképpen meghódítsa a világot.

Később, már neves íróként, asztalán ott állt Napóleon szobra, amely alá ezt írta: „Amit ő karddal kezdett, azt én tollal fejezem be." — Napóleon akkor már rég megbukott, nemsokára meg is halt a Szent Ilona-i száműzetésben. A visszatért királyság nem is volt a fiatal Balzac ellenére való, hazulról hozta a királyhűséget és az egyházhoz ragaszkodó vallásosságot. Idővel saját érzelmei ellenére, a valóság kényszerítő ereje folytán lett ennek a királyi világnak és ennek a klerikalizmusnak leleplezője és megbélyegzője."

Kapcsolódó linkek