Évfordulók, események

A 19. század elején Lyonban a textiliparvolt a meghatározó ipari tevékenység: a város lakosságának fele a selyemszövő iparból élt meg. A selyem aktuális értéke a (főként Észak-Amerikából érkező) kereslettől függött – az 1831-ben kirobbant gazdasági válság következtében a selyem ára visszaesett, aminek következében a selyemszövők bére is drasztikusan csökkent.

1831. október 18-án a canut-ök (ahogy akkoriban a lyoni selyemszövő munkásokat nevezték) felkérték a Rhone-i prefektust, segítsenek nekik tárgyalni a gyárosokkal: a selyemszövők egy fix minimum árat határoztak meg a selyemre, hogy megakadályozzák értékének további csökkenését (s ezzel a bérüket is biztosítani tudják).

A lyoni selyemszövők dala		19. századi szövőgép
Jelképetek kabát, avagy A vállon átvetett szalad. (ism.) Urak! Mi szőjük mind a kettőt nektek, Míg bennünket lepel nélkül temetnek. Canut a mi nevünk, Csupasz a fenekünk (ism.)	De az uralmat, úgy lehet, Átvesszük egyszer tőletek, És szemfödőt szövünk e rút világnak, A harcosok már harcra készen állnak. Canut a mi nevünk, Csupaszok nem leszünk.
(forrás: Hobsbawm, E.J.: A forradalmak kora. Kossuth, 1988, 197.o.)

A gyártulajdonosok közül páran azonban megtagadták ennek az egyezségnek a megtartását mondván, ez ellent mond a francia forradalom eszméinek. Új törvények is születtek: az egyik arról szólt, hogy az állam nem avatkozhat bele a gazdaságba; egy másik tiltotta céhek alakulását, sőt tiltották a sztrájkot is. A gyárosok úgy gondolták, a fix ár a vállalkozás szabadságát korlátozza; november 10-én pedig megtagadták a canut-ök bérezéssel kapcsolatos követeléseinek teljesítését, amelyet már túlzásnak találtak.

1831. november 21-én több száz szövő felfüggesztette a munkát, az utcára vonultak, kényszerítették azt a kevés szövőt, aki még dolgozott, hogy zárja be az üzemét, nekimentek a nemzeti gárdának is, és barikádokat emeltek. November 22-én már a városi rendőrségre is betörtek, s fegyvereket zsákmányoltak, többször összetűzésbe kerültek a rendfenntartókkal (a nemzeti gárda néhány tagja csatlakozott is a rendbontókhoz).

Egy 600 áldozatot követelő véres összetűzés után (100 halott és 263 sérült a katonák oldalán, 69 halott és 140 civil sebesült) a felkelők elfoglalták a várost. Amikor elfoglalták a városházát, a felkelést vezetők nem tudták, hogyan tovább: ekkor sztrájkba fogtak, hogy a selyem fix árát biztosítsák. Mikor Párizsba eljutott a felkelés híre, többen politikai fogásnak tartották az ügyet. 20 ezer katonát küldtek Lyonba, hogy visszavegyék a várost: a király fontosnak tartotta, hogy szigorúan, alkudozás nélkül, mégis kevés vérontással történjen ez meg. A csapat december 3-án érkezett meg a városba: 90 munkást letartóztattak, akik közül később 11-et felmentettek. A selyemszövők összességében azonban semmit nem nyertek a felkeléssel: a minimum árat eltörölték.

A lyoni selyemszövők még kétszer lázadtak fel: 1834-ben a gyártulajdonosok – a virágzó selyemkereskedelem ellenére – úgy gondolták, túl magasak a bérek, így azokat megpróbálták csökkenteni – ezt nem hagyhatták szó nélkül. A véres leverést követően 10 ezer lázadót tartóztattak le (egyesek börtönbüntetést kaptak vagy deportálták őket). 1848-ban került sor a munkások harmadik lázadására: ekkor már azonban nem csak ők, hiszen ez az év a forradalmak éve volt.