Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1924. november 16-án avatták fel Dunapentelén az I. világháborús emlékművet

„Nyugosznak ők a hős fiak, dúló csaták után”

Az első világháború Dunapentelét sem hagyta érintetlenül. 1914. július 26-án éjszaka kezdődött a mozgósítás. A négy év alatt a településről összesen 650 férfit vonultattak be. Jelentős többségük a mezőgazdaságban dolgozott, ezért hatalmas problémákat okozott hiányuk: nőtt a műveletlen terület, ennek hatására csökkent a termelés, s ezt sem mindet sikerült betakarítani.

Az első világháború 1918-ban ért véget, a háború alatt 152 dunapentelei vesztette életét. Dunapentele nagyközség előljárósága és a község népe megbízásából a hősi halottaknak emléket állító szobrot Bory Jenő készítette.

Az emlékművet a mai Szórád Márton Általános Iskola falánál állították ki, a szobor egy megkesredett, fáradt katonát ábrázol. Felette a következő felirat található: „Nyugosznak ők a hős fiak, dúló csaták után”. A műalkotás mellett és alatt a hősi halottak neveit olvashatjuk.

Az emlékművet 2007-ben resturálták a Szórád Márton iskola építésének százéves évfordulójára.

(forrás: Szabó Tamás: Pentele ezer éve, Penteléért Alapítvány, 2008, p. 62-64.)

Az első világháború (I. világháború, a második világháború előtt egyszerűen csak a világháború vagy „a nagy háború”) 1914-től 1918-ig tartott.

Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásával végződött, de kitörésének okairól ma is vitatkoznak a történészek. Bár valamennyi résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelemmé terebélyesedett.

A háború során Oroszországban forradalom döntötte meg a cári hatalmat, a háború végére az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett , valamint a német területszerzés illúziója is szertefoszlott. A győztes hatalmak által diktált, háborút lezáró békerendszeren alapuló új társadalmi-, politikai és hatalmi viszonyok a második világháború kitöréséhez vezettek.

forrás: I. világháború (wikipedia.hu)

Kapcsolódó linkek