Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1987. június 30-án elköltözött Dunaújvárosból a levéltár

„Megszűnt minden kapcsolat iratokkal, emberekkel.”
A városi tanács végrehajtó bizottsága 1972. szeptember 26-án hozott határozatot arról, hogy önálló levéltárat létesít, amelyben a városi tanács levéltári anyagát helyezik majd el. A levéltár végül 1975. március 28-án nyílt meg a múzeum (volt pártház) épületének földszintjén, a városi könyvtár helyén (utóbbi 1974. november 4-től a Munkásművelődési Központban fogadta olvasóit).

A levéltár feladata a város eltelt 25 éve alatt felgyűlt írásos emlékeinek, fényképek, filmanyagok őrzése és feldolgozása, az egykori Dunapentelére vonatkozó levéltári munka, valamint a kutatók munkájának segítése és előadások tartása volt.

1986-ban már a szűkös helyre panaszkodnak a levéltár dolgozói. A megyei levéltár akkori igazgatója szerint „csupán egy kihelyezett raktárnak tekinthető a dunaújvárosi részleg. Kis alapterülete és zsúfoltsága miatt a fióklevéltár követelményeit sem elégíti ki.” A város vezetése az akkori Mező Imre Általános Iskola alagsorát ajánlotta fel, ez azonban nem felelt meg a szakmai követelményeknek. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a Szórád Márton út 16. és 18. számú lépcsőházak között található üres trafóházba helyezzék.

Simonné Bencsik Zsuzsanna, a levéltár utolsó vezetője szerint „Az utolsó időkben már nem volt gyűjtés, csak vb jegyzőkönyveket kivonatolhattam. Megszűnt minden kapcsolat iratokkal, emberekkel, ami ennek a munkának a lényege...”

A levéltári munka végül a két nyugdíjas alkalmazott munkaviszonyának megszüntetésével szűnt meg Dunaújvárosban 1987. június 30-án, az iratok a Fejér megyei Levéltárba kerültek.

További érdekességek a levéltárral kapcsolatban:

Kapcsolódó linkek