Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1883. február 18-án született Nikosz Kazantzakisz

„.... mert a költészet bölcsebb, mint a történelem”

A krétai születésű író  fontosabb művei: Zorbász, a görög (1946), Akinek meg kell halnia (1948), Mihálisz kapitány (1950), Krisztus utolsó megkísértése (1951), Szent Ferenc (1956) és a Jelentés Grecónak (1961). Legnagyobb munkájának  az 1938-ban, több mint 14 éves munka és hétszeri átírás után megjelent Odüsszeuszt tartja.

Homérosz eposzának modern folytatásának szánta, 33.333 sorsból áll, amit az eredeti műhöz híven 24 énekbe osztott. Kazantzakisz egy 1954-ben írt levelében így vallott regényeiről: „Úgy gondolom, hogy egész lelkem, az összes láng és fény, amit ki tudtam csikarni abból az anyagból, amely engem alkot, kifejeződik az Odüsszeiában, az összes többi munkám – melléktermék.”

 

 

1954 áprilisában a római katolikus egyház feje, XII. Pius pápa a Tiltott Könyvek Jegyzékére helyezteti a Krisztus utolsó megkísértése című művét. Nikosz Kazantzakisz  így reagál rá:

„Átkot szórtatok rám Szent Atyák, én áldással válaszolok. Kívánom, hogy legyen olyan tiszta a lelkiismeretetek, mint amilyen az enyém, s legyetek oly erkölcsösek, és hithűek, mint amilyen én vagyok.”

Mindennek oka egy igen sajátos Krisztus-alak, amely már fiatalkora óta állandó szereplője volt gondolatainak, írásainak – és nem egyezett a katolikus egyház eszméjével. A Krisztus utolsó megkísértésében ábrázolt Krisztus-alak osztja Kazantzakisz elkínzott metafizikai és egzisztenciális aggodalmait, válaszokat keres az őt kísértő kérdésekre és sokat őrlődik hivatástudata és az emberi élet élvezete utáni sóvárgása között – hogy szeressen és szeressék, hogy családja legyen."

(forrás: Szabó Kálmán: Kazandzákisz regényírói művészete. Akadémiai, 1984, 7. és 183.o.)

A Görög Írók Társasága 1964-ben Kazantzakiszt az irodalmi Nobel-díjra terjesztette fel. 1957-ben mindössze egy szavazattal maradt le a Nobelről Albert Camus mögött. Camus később azt mondta, hogy Kazantzakiszt „százszor jobban” megillette volna ez a megtiszteltetés.

Kapcsolódó linkek