Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1954. november 20-án halt meg Clyde Vernon Cessna

Úgy emlékeznek rá, mint aki "szárnyakat adott a prérinek".

Clyde Vernon Cessna már fiatalkorában szülei farmján dolgozva igyekezett a mezőgazdasági gépeket fejleszteni. Később Enidben, Oklahomában dolgozott mint autókereskedő, mígnem 1910-ben egy utazó "légi cirkusszal" találkozott.

Annyira megragadta a repülés, hogy feladta munkáját és New Yorkban a Queen Aeroplane Company-nál dolgozva repülőgépek építését tanulta. Ígéretes munkának indult, és sok teszten volt túl (sok zuhanáson és költséges javításon), mire igazán repülni tudott vele.

Végül a 13. próbálkozásakor Cessna gépe felemelkedett, de a fák közé zuhant, amikor megpróbált vele megfordulni. "Akkor is repülni fogok ezzel, aztán felgyújtom és soha többé nem lesz dolgom semmilyen repülőgéppel!" Kicsit elkedvetlenedve bár, de Cessna makacsul ragaszkodva tervéhez végül 1911 júniusában megtette első sikeres repülőútját.

Hamar ismertté vált; és a következő években sok új konstrukciót tervezett, modellről-modellre fejlesztette repülőit. Második gépe, a The Comet (Az Üstökös) elérte a 125 mérföld/órás sebességet is. Modelljei több versenyen is részt vettek: egy chicagói megmérettetésen elérte a 242 mérföld/órás világrekordot. Új gépet tervezett, amelynek a szárnyán nem voltak dúcok: ez igen szokatlannak számított, és a Travel Air cég, ahol éppen dolgozott, nem is támogatta tervét.

Ekkor felmondott, és saját maga folytatta az új típusú repülőgép építését - sikere után merült fel benne a Cessna Aircraft Corporation alapításának gondolata. A gazdasági világválság idején vitorlázó repülőgépek eladásából tudta fenntartani cégét. A több mint negyed évszázados repülő-modellező karrierje 1936-ig tartott: ekkor visszatért a mezőgazdasághoz.

Alapvető szerepet játszott az általános repülés fejlesztésében, és az általa alapított cég rengeteget tett azért, hogy a magánrepülés élményét elterjessze. Clyde Vernon Cessna neve világhírűvé vált, és mindig úgy emlékeznek rá, mint úttörőre, aki meglátta az újabb lehetőségeket a repülésben, levegőt meghódításában, és aki "szárnyakat adott a prérinek". 1954. november 20-án halt meg Ragoban, A Cessna Aircraft Corporationt ma is a világ legnagyobb kisrepülőgép gyártói között tartják számon.

Kapcsolódó linkek