Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1888. június 13-án született Romain Gary

Több mint 30 könyvet írt, az egyik legismertebb álneve az Émile Ajar volt.

Romain Gary litván származású francia regényíró gyermekkorát Moszkvában, Wilnóban és Varsóban töltötte. 1928-ban a dél-franciaországi Nizzába költözött édesanyjával. Jogot végzett, a második világháborúban repülőtisztként harcolt a németek ellen, később megkapta a legfontosabb háborús kitüntetéseket.

Diplomataként szolgált Szófiában, Bernben, Los Angelesben és Bolíviában. Írt regényt, drámát, esszét, forgatókönyvet (A leghosszabb nap), két filmjét is ő maga rendezte. Több álnéven is publikált, így fordulhatott elő, hogy kétszer kapott Goncourt-díjat – a legrangosabb francia irodalmi díj csak egyszer ítélhető oda egy szerzőnek.

Garyt 1956-ban Az ég gyökerei, majd 1975-ben az Émile Ajar álnéven publikált Előttem az élet című művéért is kitüntették.” Ez utóbbinak „tükörregénye” a szintén életrajzi ihletésű A virradat ígérete (1960), amelyet egy évtizeddel később meg is filmesítettek.

„Miközben én a hátsó udvarban ismerkedtem a művészet rendhagyó alakzataival, anyám az utcafronton szisztematikusan iparkodott felderíteni a bennem szunnyadó tehetség valami jelét. A hegedű és a tánc letudva, a festészet eleve kizárva, következtek az énekórák, amelyek során a helyi opera kiválóságai kaptak megbízást rá, hogy vizsgálódás tárgyává tegyék hangszálaimat, nem a jövő Saljapinja vagyok-e véletlenül, akit bíbor- és aranydíszletek előtt, fényárban ünnepelnek majd lelkes tömegek.

Legnagyobb sajnálatomra, immár három évtizedes bizonytalankodás után, be kell látnom, hogy végzetes félreértés van a hangszálaim és köztem.

Se hallásom, se hangom. Nem tudom, hogy történhetett, de ez a szomorú igazság. (…) Egyik tanárom galádul csodagyereknek nevezett, azt állította, hogy pályafutása során nem találkozott hozzám mérhetően rossz fülű, tehetségtelen kölyökkel. (…)
Kénytelen-kelletlen elfogadván, hogy nincsenek különösebb képességeim, és nincs valami rejtett tehetségem sem, anyám, mint olyan sok anya őelőtte, arra a következtetésre jutott, hogy egyetlen megoldás maradt, a diplomáciai pálya. ”

(forrás: Romain Gary: A virradat ígérete. Park K., 2012, 82-84. o. és borító)

Kapcsolódó linkek