Évfordulók, események

...és ez történt még a mai napon

Hónap:    Nap:    

1908. január 15-én született Teller Ede

" ... feltaláljuk a feltalálhatót, és megalkossuk a megalkothatót"
A magyar származású fizikus részt vett Szilárd Leó mellett az amerikai atombomba elkészítésében, gyakran a „hidrogénbomba atyjaként” emlegetik. Megítélése azonban kettős: míg nagy elismerés övezi tudása és tudományos munkássága miatt; ugyanakkor találmánya egy tömegpusztításra alkalmas eszköz lett.
 
„Az én dolgom, és általában a technikai szakemberek dolga az, hogy létrehozzák, amit létre lehet hozni. (…) felfedezzük a felfedezhetőt, feltaláljuk a feltalálhatót, és megalkossuk a megalkothatót.
Ezt követően pedig kötelességünk elmagyarázni az embereknek, hogy mi az, amit létrehoztunk, milyen következményetek von maga után a dolog már pusztán a létezésével is, illetve milyen következményekkel járhat esetleges használata a jövőben. Hogy azután az általunk tett felfedezést vagy kidolgozott találmányt használja-e a társadalom, és ha igen, akkor mire, az már nem a tudós felelőssége.
Pontosabban megfogalmazva semmivel sem inkább felelősségünk nekünk, mint bárki másnak, aki választott képviselőin keresztül beleszólhat az őt magába foglaló szűkebb vagy tágabb közösség, és ezáltal a saját életébe. (…) Persze mi, az alkotók annyival segíthetjük az illetékesek munkáját, hogy számukra még részletesebbe magyarázzuk el, a találmányunkkal mi válik lehetségessé, és mi nem. De mindezzel csak a megfontoltabb és bölcsebb döntés valószínűségét növelhetjük, a felelősség terhét nem vehetjük le a vállukról.”

(forrás: Vincze Attila Tamás: Teller Ede. Pallas, 2003, 22-23.o.)

„Teller Ede nagy fizikus, és a huszadik század egyik meghatározó személyisége volt. (…) Az én véleményem az, hogy Teller legalább annyival járult hozzá a világbéke megőrzéséhez, mint a szovjet hidrogénbomba kidolgozásáért elsődlegesen felelős személy, Andrej Szaharov, akinek a békéért tett erőfeszítéseit Nobel-díjjal jutalmazták.

Teller Ede az amerikai hidrogénbomba megalkotásáért felelt. Ezt a fegyvert szerencsére sosem kellett bevetni. Inkább volt elriasztó, mint tömegpusztító eszköz. Teller Ede ezáltal jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a század második felében az emberiség nem pusztította el önmagát.” Oláh György (Nobel-díjas kémikus)

(forrás: Vincze Attila Tamás: Teller Ede. Pallas, 2003, 81.o.)

Kapcsolódó linkek