Évfordulók, események

Gustav Klimt

Adele Bloch Bauer

Anya gyermekével

Malcesine a Garda-tó partján

 

Mindezen túl is feltűnő, mennyire nem érdekelte Klimtet saját személye. Nem maradt ránk egyetlen önarckép sem, ha leszámítjuk az egy – kisméretű – karikatúrát és azt a néhány rajzot meg festményt, így például A csókot, melyekről esetenként – de mindenképp meggyőzően – kimutatták, hogy önábrázolások. Klimt nyomatékosan hangot adott önmaga iránti közömbösségének: „Rólam nem készült önarckép. Engem nem a saját személyem érdekel megfestendő témaként, inkább más emberek, főleg nőneműek, de még ennél is inkább az egyéb jelenségek... meg vagyok győződve róla, hogy emberként nem vagyok különösebben érdekes.”

forrás: Fliedl, Gottfried: Gustav Klimt. Vince K., 2004, 167-168.o.

Alkotásainak erőteljes szimbolikájával és dekorativitásával ünnepli az érzéki életkedvet. De éppúgy ábrázolja az emberi létezés sötét oldalát, a halál és az elmúlás fenyegetését. Későbbi munkásságában az „arany korszakot" felváltja a dekoratív expresszionista stílus a színek felé való fordulással.

„Az ornamentumok ritmusai különböző irányokba tartanak, egymásba olvadnak és szétválnak. Több sík benyomását keltik, bár teljesen elvész a mélység érzete. Az optikai hatásokból megszületik a mozgás illúziója. Mialatt az ornamentumot belső dinamika élteti, a nő alakja – amely mintha egy olajnyomatból vagy színezett fényképből lenne kivágva – ellaposodik és elhalványul. A Klimt portréin megörökített nővel olyasmi történik, mint a 672. éjszaka meséi hősével, aki az őt körülvevő mintázatok „belső életének” köszönhetően létezik: „Az összegabalyodott ornamentumban meglelte a természet csodáinak elvarázsolt képét: az állatok és állatokká átalakuló virágok, a delfinek, oroszlánok, tulipánok, gyöngyök alakját (...) vadállatok szőrzetének és idegen népek bőrének színét (...) a holdat és a csillagokat, a misztikus gömböt, misztikus gyűrűket és szeráfok szárnyait.”

forrás: Ewa Kuryluk: A kellemesség apokalipszise: Gustav Klimt